Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Egyesült Államok - Independent Church
290 BETHLEN NAPTÁR sok ezer ember telepedett le az elmúlt két évtizedben, köztük hitvalló magyar reformátusok is. Hogy ez az egyházközség, két másik magyar református egyház mellett él és sikeres munkát végez: szemrehányás és vád az egységtárgyalást folytató bizottság felé. Igen, mert az esztendők során a vizontagságok döcögős szekere sokszor megrázta mind a három gyülekezetét. Ezt az igazságot tegnap, ma és holnap kendőzés nélkül be kell ismerjük, mert hittestvérek vagyunk, a költőnek ama bölcs mondásával: ami Nektek fáj, nekünk is fáj___És szól hozzánk feleletként az Ige: Az olvasztótégely az ezüst számára van, és a kemence az aranyéra; a szivek vizsgalója pedig az Űr. (Péld. 17:3). “Ezért igy szól az Úr Isten: Imé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegeletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut!” (Ésaiás 28:16.). “Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; ..(I. Pét. 4:12.). “Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért és térj meg. Imé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő én velem.” (Ján. Jel. 3:19, 20.) Ezek az Igék világosan rámutatnak arra az igazságra, hogy Isten ajándéka volt a mi egyházközségünk is az Ő Anyaszentegyházában. Nem engedte, hogy a lelkipásztor, vagy a hívek elvesszenek a nagy Nt. Nagy Pál János, a Miami Reformáció Egyházközség lelkipásztora és az Amerikai Magyar Református Egyesület kerületi szervezője, Florida államban. A Miami Reformáció Magyar Egyházban apáknapi köszöntőt mondanak a magyar iskolások. Nagy Glória, tanítónő vezetésével.