Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Egyesült Államok - Dr. Bütösi János: Kálvin Magyar Egyházkerület
1971 189 A 70 éves south nonvalkl énekkar. az is, hogy idősebbjeink Floridába, fiatalabb] aink pedig messzebb fekvő vidékekre költöznek az egyre dráguló, forrongó városból. Na meg aztán felüti közöttünk a fejét az a világszerte tapasztalt elidegenedés, is, amellyel sok modern ember a szervezett egyházra tekint. De mi nem csüggedünk: a nehézségek önmagunk igazibb megismerésére és hűségesebb utak keresésére ösztönöznek bennünket. Ugyanakkor vannak jelek, amelyek azt mutatják, hogy szép dolgok is történnek közöttünk. Hogyne örülne a szívünk például annak, hogy jótékonyságra $5,026-t tudtunk költeni az elmúlt évben kifizetve közegyházi járulékjainkat 100%-osan és segítve főként magyar vonatkozású ügyeket széles e világon. Gyülekezetünk vállalta azt is, hogy az elkövetkezendő 3 évre az Uruguay-i Montevideoban élő magyar ref. gyülekezetei legalább évi $500-ral Segíti, személyes kapcsolatokban pedig bátorítja, hogy lelkészlakást vehessenek. Öröm az, hogy őszi nagytoborzásunkat több mint 70 munkással megtarthattuk, a Reformátusok Lapját gyülekezeti előfizetésben minden családunknak megrendelhettük, ifjainkat példás számban csendes napokra és az egyházkerület egy hetes konferenciájára küldhettük, közel 20 magyar menekültet segíthettünk át az olasz táborokból Amerika földjére, itteni felnőtteink és gyermekeink számára magyar iskolákat tarthattunk, részt vehettünk három felekezetközi istentiszteleten és számos országos összejövetelen, böjti összejöveteleink látogatottsága és melegsége minden eddigit felül múlt... A