Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Egyesült Államok - Dr. Bütösi János: Kálvin Magyar Egyházkerület

190 BETHLEN NAPTÁR Gyermek énekkar South Norwalkon. szép dólgok között kell azt is megemlítenünk, hogy megvettünk egy házat portánk mellett, mert át akarjuk alakítani, hogy környékünk iránti felelős­ségünkről így is bizonyságot tegyünk... A lelkészlakásban is komoly átala­kításokat eszközöltünk, hogy az még szebb, még kényelmesebb legyen. A lelkipásztor, akinek 10 éves norwalki szolgálatát ünnepelte a gyüle­kezet ez évben, továbbra is szolgált mint egyházkerületi elnök, különös kép­­pen is munkálva a magyar református ökumené ügyét, részt vett hivatalos kiküldöttként Bostonban közegyházunk zsinatán, Detroitban az Egyházak Nemzeti Tanácsának nagy-gyülésén, az afrikai Nairobiban (Kenya) pedig a Református Világszövetség és a Kongregacionalista Világtanács egyesitő összejövetelén. Sokfajta elfoglaltságának emésztő terhét csak úgy tudta el­hordozni, hogy olyan presbitérium, egyházi vezetőség áll mögötte Norwalkon, amely egyre öntudatosabban végzi egyházi szolgálatát. Istené legyen ezért is a dicsőség és hálaadás! TRENTON, N. J. — Lelkipásztor: Dr. Szilágyi Tibor Az elmúlt esztendőben 26 istentiszteletet, tartottunk. Meghívásra házhoz is elmentünk istentiszteletekre. Közös úrvacsorázással négyszer élt gyüleke­zetünk népe. Betegeinket rendszeresen látogatjuk. Gondoskodunk egyházi és világi olvasni valókról is. Kaptunk néhány Bibliát Németországból és szinte pótolhatatlan olvasmány lett a “Vetés és Aratás” folyóirata. Népünk nagyon megszerette és kézről-kézre jár ez az igazán áldásos missziói üzenet. Intézetekbe került öreg egyháztagjainkat és más magyar testvéreinket ka­rácsonyra, húsvétra és egy nyári közös piknikszerű összejövetelre rend­szeresen kihozzuk magunk közé. Ilyenkor aztán nagy az öröm, mintha újra születnénk és az óhaza falvait járnánk, itt-ott meg-meg állva egy-egy láto­gatásra. Statisztikai adataink egy esküvőt Írtak be házassági anyakönyvünkbe.

Next

/
Thumbnails
Contents