Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Dél-Amerika
142 BETHLEN NAPTAR magasan, a hegyek között fekvő Caracasba és a másfél órás utazás alatt 334 útkanyart számoltak meg a gyermekeim. Sötét este volt mire megérkeztünk Caracas külvárosába és ott csupa sötét embert láttunk, jellemző keverékét az indiánnak és a négernek. Pár perces pihenő után zötyögött tovább az autóbusz és hajnali három órakor foglaltuk el a hullámlemezes barakkunkban az emeletes ágyainkat “Trompillo Bevándorlótábor”-ban, 1948 őszén. Mennyi kétség, mennyi bizonytalanság környékezett, mennyi keserűség ült még a lelkűnkön, hogy végleg meg kellett válnunk édes Hazánktól és Európától. Milyen szívszorongva néztünk a bizonytalan jövő elé, a távol idegenbe jutva, ahol idegen az éghajlat, idegen a vidék, idegenek a lakásviszonyok, idegenek az ételek és italok, idegenek az emberek és az ő gondolkodásmódjuk meg szokásaik és teljesen idegen a nyelvük is. Senkire sem támaszkodhatunk, senki sem fog baráti segítő kezet nyújtani, senkiben sem bízhatunk; csak Istenben. És az Ő reánk áradó kegyelmét, az Ő valódi közelségét még soha az életben nem éreztem olyan világosan, mint első esti imám alkalmával ezen az idegen földön. Viszont először életemben éreztem át igazán azt is, hogy “ha Isten velünk, kicsoda ellenünk”? Az első magyar istentisztelet Venezuelában Megindult a tábor napi élete és rövidesen honfitársakra és hittestvérekre akadtunk, így a nemsokára elközelgő karácsonyestén a mi kis barakkunkban gyűltek össze a táborban élő magyarok, hogy közös áhítattal szólaljon meg Venezuela földjén legelőször magyar nyelven a karácsonyi ének és az Ige. Ez a kis közösség adta meg lelkünk nyugalmát a sok tépelődés között, ez adta a bizakodást a jövőben. Nehéz esztendő következett ezután, családunkat szét kellett bontani. Feleségem cselédnek, kisleányom gyermeklánynak állt be Caracasban és a három fiú ingyenes internátusba került. Magam az ország távoli részében kaptam munkát, küzdve a trópus minden terhével. De hiszen, melyik bevándorló családnak ne lettek volna ilyen nehéz hónapjai! Végleges elhelyezkedés Végleges lakóhelyünket az országba való érkezés után egy esztendővel foglaltuk el a Caracastól 1,000 km távolságra fekvő vidéki városban San Cristóbalban, ahová akkor még három és fél
