Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Versek - Elbeszélések
1970 87 Juház Gyula: A FÖLTÁMADOTT Latrok között a gyászos, csonka péntek, Hasadt kárpitja a mogorva égnek. Az ecet és epe, a szörnyű lándzsa, Már messze, régen elmaradt utána. Kín és halál csak kusza, kurta álom És élni, élni jó e szép világon. Mögötte áldott harminchárom éve, Előtte: az öröm mély messzesége. És negyven napra, hogy az égbe tartott, Úgy hívták, vonták még a földi partok. Oly idegenül tündökölt a menny még S oly szédítőnek tűnt a végtelenség. Folyton lenézett, búcsút mondva halkan És fájó szívvel szállt a szűz magasban. S a ragyogó azúron át lelke A Genezáret kékségét kereste ... Negyven napig még a földön maradt Járt-kelt a zöldben, megfürdött a fényben, Szívében érzé a szent tavaszt. A gyermekek közt játszott és mesélt Virágát derűs homlokára fonta, Ujjongva mondta: Ó, élet, te szép! Negyven napig még a földön maradt, Ragyogó lelke távol ködbe látta A koponyák hegyét, az árnyakat. Egy orgonavirágos hajnaltájon Oly könnyű lön a teste, mint a fény S elszállt némán a mennybe: mint egy álom.
