Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Magyar Egyházkerület
1970 243 Lelkészegyletnek és tanúlmányi felügyelő volt a Yale Egyetem teológiai fakultásán. Áprilistól júniusig szemináriumot tartott a környékbeli lelkészek számára “Az újtestamentum Krisztológiája” címmel. Mindenekfelett azonban igyekezett teljes mértékben a gyülekezet rendelkezésére állani éjjel-nappal, látogatva a betegeket, vigasztalva a sirókat, bátorítva a csüggedteket és megosztva az örvendezők örömét. A fiatal házasok számára megszerveztük az Ifjúpárok Clubját. Ezzel együtt immár négy felnőtt kör működik a gyülekezetben. Megalakítottuk a leánycserkész csapatot is, mely hetenként tartja összejöveteleit. Az esztendő egyik legfontosabb teljesítménye a hűtőberendezés beszerelése volt. A $7,000.00 értékű modem felszerelést készpénzben fizettük ki. A nyári hónapok alatt már jó hűvös templom várta a híveket. A gyülekezeti látogatást nagy sikerrel vezettük le az ősz folyamán. Híveink és barátaink $27,000.00 ajánlottak meg az évi munkára. A befolyt adományok összege $31,955.15 tett ki, ami még a bőkezű megajánlásokat is messze meghaladja. Megkereszteltünk 16 gyermeket és egy felnőttet. Megkonfirmáltunk 6 lányt és 4 fiút, összesen 10-et. Megeskettünk 5 ifjúpárt. Eltemettük 15 testvérünket, kik többnyire igen jó egyháztagjaink voltak. A 3 ifjúsági egylet elevenen munkálkodott. A Gyermekek Ifjúsági egylete négy napos kirándulást rendezett Washingtonba. A Szénior Ifjúsági Egylet csendes napokat tartott Pawling, N. Y.-ban pünkösdkor. A kenesatakei ifjúsági konferencián, mely egy hétig tartott, 12-en vettek részt közülük. Tripoli Lajos gondnokunk négy éves megbízatása a múlt évben lejárt. Kitűnő munkát végzett gondnoksága alatt, elnyerve az egész gyülekezet legnagyobb elismerését. Helyére Farkas N. Józsefet állitotta az évi közgyűlés. Munkájára Isten gazdag áldását kérjük. PASSAIC, N. J. — Lelkipásztor: Kecskeméthy József Az EGYHÁZ PRESBITÉRIUMA: György István, főgondnok, Nemesnyik János társgondnok, Molnár József, algondnok, Szabó Barna jegyző, Bolla Dezső pénztárnok. PRESBITEREK: Barra Miklós, Gynley György, Jeremiás Bertalan, Kurucz Miklós, Krajcsovics Endre, Márton Nyári biblia iskola 1969-ben.