Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Magyar Egyházkerület
244 BETHLEN NAPTÁR Sándor, Muray Károly, Rotzko Pál, Szabó János-Clifton, Szabó János- Paramus, Szentmiklóssy József, Szluka Mihály, Szőnyi Sándor, Tasi István, Tegze József, Tóth István, Vasvári Zoltán, Yuhász Dezső, Yuhász Richard. A VASÁRNAPI ISTENTISZTELETEK: d.e. 10-kor angol, lil-kor magyar. Ez az Amerikában egyik legrégibb és legnépesebb magyar református gyülekezet fenti vezetőségével, jóhirnevéhez méltó hithűséggel és dicséretes áldozatkészséggel állta meg helyét az egyház-fenntartása és az Istenországa épitése munkájában. — Harmincegy évi távoliét után visszaválasztott lelkipásztorával és az egyházi munka minden ágában áldásosán segitő papnéjával, a — “külső Istenháza” — a templom, a lelkészlak, az egyháztársadalmi épület és porta — megújítása és megszépítése mellett, a “belső templom” — a gyermekek, ifjak, felnőttek, a lelkek megújításán és megszépítésén is jelentős és átalakító munkát végzett az egyház vezetősége. A Presbitérium új lelkipásztorával, az egyházi elvilágiasodás helyett első helyre, egy a lelki-élet megújhodását elősegítő program megvalósítását helyezte. Mindezekről, a gyülekezet élete, az egyházi csoportok munkája és teljesítményei, az alábbiakban tanúskodnak: Az utóbbi 15 hónap leforgása alatt megújult és megszépült az egyház temploma, lelkészlakása, a Kálvin Terem, annak vasárnapi iskolai tantermei és a teljes egyházi porta. A renoválások költségét, mintegy $26,000-t, a gyülekezet külön, építési alapra adott adományaiból, a munkálatok befejezésekor ki is fizette. Amig a megújítási munkálatok folytak, az építési alap segítségével kifizette a gyülekezet Ref. Egyesületi adósságát is, amely az 1961-ben épült egyháztársadalmi épületén még fennállt. így ünnepelhetett a gyülekezet kettősörömünnepet, ami-Konfirmáltak csoportja Kecskeméthy József lelkipásztorral.