Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Dél-Amerika
188 BETHLEN NAPTÁR hogy minden tisztességes foglalkozással lehet Isten dicsőségét és az embertársaink javát szolgálni, — mégis úgy éreztem, hogy bámennyire szerények legyenek is a rám bízott tálentumok, — ezeket gyümölcsözőbb módom kell forgatnom és a későbbi autógyári tisztviselőségnél is több az, amit az Isten elvár tőlom. — Ez volt elhatározásom egyik rugója. — A másik, az elsőnél sokkal lényegesebb az, hogy valamikor arra tettem esküt, hogy a fajtámat, a hazámat holtomig hűséggel szolgálom. Bár a körülmények nagyon megváltoztak és számomra lehetetlenné vált tovább is olyan formában szolgálnom népemet, mint addig, — az esküm alól soha, senki engem fel nem mentett. Meg kellett tehát találnom azt az új módot, ahogy eskümnek továbbra is, — de immár új formában eleget tehetek. (Ez az, amit talán nem egy olvasóm nagyképü frázisnak fog találni). — Volt minden jószándékú embernek, — akit hasonló érzések nem hagytak békén, valami elgondolása. — És volt sok-sok féle “hazamentés” is. De én ezeket többnyire elérhetetlen, időszerűtlen és legalább is egyelőre kivihetetlennek találtam. A “hazamentést” azért írtam idézőjelben, mert sokszor bújt meg a hangoztatott tiszta szándék mögött a csúnya önzés. De az is biztos, hogy soksok becsületes jószándék is volt. — Magam részéről azonban a legreálisabbnak és a legégetőbb feladatnak azt találtam, hogy a világ minden tája felé szétrobbantott, egzisztenciájukat és lelki egyensúlyukat vesztett, mindenrendü földiektől magukra hagyott magyarjainkba, — akiket el tudok szerény erőimmel érni, hitet, reménységet öntsek, odavezetve őket Isten közösségébe. Addig is végeztem ezt a munkát, mint vasárnapi iskolai tanító és mint presbiter, de én a legmagasabb képesítéssel felvértezve akartam a munkamezőn tevékenykedni. Egyrészt, hogy a legkényesebb, legérzékenyebb feladathoz, a lelkek pásztorolásához ne nyúljak kontár kézzel, másrészt, hogy a mi helyi egyházunkra senki se mutogathasson a kívülállók, meg a belső gáncsoskodni szeretők közül, hogy íme ezeknek, mint valami szektának, nem képzett papjaik vannak. — így határoztam el magam a teljes teológiai kurzus elvégzésére, — eleve kijelentve az arra illetékesek előtt, hogy nekem nem kell kegyelem, — vagy, ha enyhébben akarjuk magunkat kifejezni: “tiszteletbeli” diploma, hanem azért komolyan meg akarok dolgozni. így jelentkeztem hát a tőlünk kb. száz km-re lévő Campinas-i Presbiteriánus Teológiára, — amely az egyetlen európai nívójú teológia volt itt abban az időben. —
