Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Európa
1970 121 módszeresen, a nyilvánosság kizárásával hajtja végre, úgy, hogy közben a vallásszabadság alkotmányban lefektetett elveinek teljes betartását hirdeti. A Kádár-kormány az egyházakat bezárta a templomokba. A templomon kívüli működést a minimálisra korlátozta. A szeretetszolgálatot egy néhány intézményre redukálta. A templomon kívüli missziót, nevelést “államellenes tevékenységnek” bélyegzi. Beavatkozik az egyházak belső ügyeibe, szervezeti és adminisztrációs kérdéseibe. Jóváhagyásától függ sokszor nemesek a vezető állások, hanem a lelkészi állások betöltése is. Különösen féltékenyen őrködik arra, hogy az ifjúságtól elzárja az egyházat, abban a reményben, hogy az öregek kihalásával majd elhal az egyház is. A kormánypolitika hivatalos végrehajtó szerve az Állami Egyházügyi Hivatal, amelynek alkalmazottai meggyőződéses kommunisták, harcos ateisták és feladatukat a vallásos hit elhalásának meggyorsításában látják. Viszont tisztában vannak azzal, hogy a sztálini idők módszerei csak ellenállást, dacot váltanak ki. A kesztyűs kéz politikája sokkal hatékonyabb és felhasználhatja szövetségesének a szekularizációt is. Mindez nem azt jelenti a mi számunkra, hogy átesve a ló túlsó oldalára, minden Vasfüggöny mögötti egyházi vezetőben a kommunista rendszer kiszolgálóját lássuk. Végtelenül nehéz ma az egyház vezetőinek helyzete, hacsak nem tudatos és elszánt kiszolgálói a rendszernek, akik az egyházhoz és hithez való hűséget egyszerűen behelyettesítették a karrierista céljaikhoz való hűséggel. Ilyenek is akadtak és akadnak. De akadnak olyanok is, akik vállalják a szerepet, abban a hitben, hogy alkalmazkodásaikkal, kompromisszumaikkal meglévő előnyöket biztosítanak az egyház számára, vagy új engedményeket érhetnek el. Abból a meggyőződésből indulnak ki, hogy az egyház szabad működését úgy sem lehet biztosítani, meg kell hát nézni, milyen magatartással, diplomáciával, politikával lehet elérni a legtöbbet. Bennük az egyházhoz való hűség és a kényszerű alkalmazkodás dialektikus feszültsége él. Az egyházhoz és ügyéhez való hűség mértékét nemcsak diplomáciai képességük, de emberi bátorságuk dönti el. Ha aztán a lelkiismeret, mint őrálló, lazulni kezd, az útjuk sikamlóssá válik. A kompromisszumok életformává lesznek az egyre ritkuló és gyengülő lelkiismeret-mardosás elmaradásával. A protestáns egyházaknál ez a veszély fokozottabb, mint a római katolikusnál. Nem áll mögöttük külső támogató erőként a pápa, mint legfőbb hitelvi, dogmatikai és vezetői tekintély, akit a
