Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Versek - Elbeszélések
104 EETHLEN NAPTÁR — Nem bánom, de őszre kivágatom — mondta mogorván az öccse. — Sebaj — mosolygott szelíden Antal úr, —, de van egy kikötésem. Ha előbb találnék meghalni, temessetek el velem a koporsómban egy kosárka körtét. Legalább ennyit szeretnék megmenteni a vagyonomból. — Hóbortos volt világéletében — nézett Gáspár úr a bátyja után, aki olyan vígan kocogott haza a körtefájához, ahogy más ember a családjához szokott. Odaült alája, végigcirógatta a törzsét, sugott-búgott neki, s úgy kell lenni, hogy lelke van a fának, mert annak is minden levele csörgött-zörgött egész éjszaka, pedig szellő se rezdült. Isten tudja, mit beszélgettek, mit se: az bizonyos, hogy Sebaj Tót Antal föl nem ébredt többet, ahogy azon az éjszakán elaludt a fája alatt. De szép szelíd arcán mosoly gyanánt futott végig a napsugár, mikor a koporsójában odatették az oldalához a kosárka körtét. S mintha a körték piros arca is mosolygott volna: — Ne félj, megtartjuk, amit fogadtunk! S bizony megtartották. Gáspár úr hiába vágatta ki másnap az öreg körtefát, a bátyja emlékét nem vágta ki vele az emberek szivéből. Az eltemetett körték kikeltek, megeredtek, s az Isten kertjében ma is Antal úrnak van a legszebb síremléke. A behorpadt sir fölött kicsiny körtefaerdő zúgatja lombjait, s mikor gyümölcsével szomját oltja a vándor, vagy futkározó gyermek, vagy az égi madár, olyankor mindig vidoran suhan át a szellő a fák koronáján: — Ugye, hogy a siromban is gondjukat viselem a szegényeimnek ? Móra Ferenc Jó cserét csinált mindenki, aki — egykor szégyenletes életet élt — ma tisztességes ember — egykor reménytelenül tévelygett — ma bizonyítékát adja megtérésének — egykor mértékleten volt — ma mértékletes és józan — egykor izgága volt — ma a békességet kedveli — egykor orcátlan gúnyolódó volt — ma istenfélő — egykor hirtelen haragú, hevesvérű volt, ma nyugodt, higgadt jellemű — egykor rabja volt a bűnnek — ma szabad ember — egykor hazug, haszontalan természetű volt — ma becsületes, tisztességes ember — egykor hiú, gőgös, uralomravágyó, kellemetlen ember volt — ma alázatos
