Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Versek - Elbeszélések
102 BETHLEN NAPTÁR TÓTH ANTAL KÖRTÉI Az én gyermekkoromban két gazdag embere volt a mi kis városunknak. Egy testvérek voltak, a fiatalabbnak Tót Gáspár, az öregebbnek Tót Antal lett volna a becsületes neve. De a fiatalabbat csak fukar Tótnak, az öregebbet csak Sebaj Tótnak ismerte mindenki. Fukar Tót arról volt hires, hogy még a kanári madarának is szemenként olvasta ki a kendermagot. Sebaj Tótot meg azért hívták igy, mert ha szegényember panaszolta neki a baját, azt mind azzal vigasztalta meg: — Sebaj, barátom, neked is van, mig nekem ád az Isten! Soha attól hiába nem kért senki. De még kérni sem kellett tőle, mert ha hirét hallotta valaki bajának, maga sietett oda a segítséggel. — Sebaj, atyámfia, megtámasztalak én addig, mig a magad lábán bírsz állni! De hét határban nem is beszéltek az emberek Sebaj Tót Antalról csak kalaplevéve. Egyszer a Fütyü cigány azzal állított be hozzá, hogy nem kerülközne-e az ő számára valami viseltes kalap a padláson? — Minek az neked, te Fütyü? — mosolyodott el Antal úr — hiszen nem tűri a te bozontod a kalapot. — Oka van annak, kérem sépen — hunyorgott Fütyü. —Ségyellem, hogy azs égés város kösön azs úrnak, csak én nem kösönhetek, mert már hús estendeje elvesejtettem a kalapomat. — Sebaj, Fütyü — nevetett Antal úr, s a kalaptól a csizmáig úgy kiruházta Fütyüt, hogy grófnak elmehetett volna. — Nagy baj lesz még abból a sok sebajból — csóválta meg kevély fejét Fukar Tót Gáspár, mikor az effajta hírek a fülébe jutottak. S az lett abból csakugyan, hogy Antal úr egyszer hiába nyúlt a ládafiába, mikor a felvégi szegénysoron kútat akart fúratni az iskola udvarán. — Sebaj no — vigasztalta magát —, van a Gáspár öcsémnek annyi pénze, hogy nyilván meg se tudná olvasni. Volt annak annyi, hogy lapáttal mérte az aranyat, szakajtóval a bankót. Nem is mondta a bátyjának, hogy nem ád, inkább azt mondta, ád, amennyi kell, de nem adja ingyen. — Adok pénzt, bátya, ha nekem adod a bodomi réted — szegezte a testvérére a hideg nézésű szemét.
