Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)

Wass Albert: "Nagypénteki Sirató" (Vers)

1969

93

arca egészen kigyult, s csillogni kezdett a szeme. S aztán énekelt is egyet.

— Hallja, maga részeg lett! — mondta nevetve Zsuzsi néni.

— Én igen ! — szólt legényesen az öreg.

— S mitől?

— Én attól — mondta az öreg —, hogy élünk !

Egyszerre komolyak lettünk, mint a fák, melyekben az uj

rügyek már duzzadoztak.

Tamási Áron

NAGYPÉNTEKI SIRATÓ

Irta: WASS ALBERT

Elmegyünk, elmegyünk, messzi

útra megyünk

messzi ut porából köpenyeget

veszünk . ..

Nem egyszáz, nem kétszáz,

sokszáz éves nóta. így dalolják Magyarhonban

talán Mohács óta.

Véreim! Véreim! Országutak népe! Sokszáz éves Nagypénteknek soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk, másik napon Judás vagyunk, kakasszónál Péter vagyunk. Átokverte, szerencsétlen nagypéntekes nemzet vagyunk.

Golgotáról Golgotára hurcoljuk a keresztfákat.

Mindég kettőt, soh’se hármat.

Egyet felállítunk jobbról egyet felállítunk balról fölhúzzuk rá a latrokat.

Kurucokat, labancokat, közülünk a legjobbakat, mindég csak a legjobbakat.

Majd, ahogy az idő telik, mint ki dolgát jól végezte: Nagypéntektől Nagypéntekig térdelünk a kereszt alatt húsvéti csodára lesve.

Egyszer a jobbszélső alatt, másszor a balszélső alatt, éppen csak hogy a középső, az igazi, üres marad.

Nincsen is keresztfánk közbül. Nem térdel ott senki, senki.

A mi magyar Nagypéntekünk

évszázadok sora óta

ezért nem tud husvét lenni.

így lettünk országút népe, idegen föld csavargója, pásztortalan jószág-féle. Tamással hitetlenkedő, kakasszóra péterkedő, judáscsókkal kereskedő. Soha-soha békességgel Krisztus-Urban szövetkező.

Te kerülsz föl? Bujdosom én.

Én vagyok fönt? Bujdosol Te. Egynek közülünk az útja mindég kivisz idegenbe.

Bizony, jól mondja a nóta hogy elmegyünk, el-el megyünk, messzi nagy utakra megyünk, messzi nagy utak porából bizony, köpönyeget veszünk.

S ebben a nagy köpönyegben, sok-sok súlyos köpönyegben bizony pajtás, mondom Néked:

rendre- rendre mind elveszünk.