Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Tamási Áron: Ének és rügy
92 BETHLEN NAPTAR Hanem az öreg még mindig hallgatott. A ledőlt kerítést nézte elmerengve, majd az udvar makrancos köveit, s majd pedig egy sárga repeszdarabot, ami ott feküdt a lába előtt. — Csak ünnepi dolog illenék — mondta végre. Megértettem a szót. Igen, ünnepi dolog illenék, mert hiszen a romok között csillog már valami, s a levegőben uj élet illata száll. — Ünnepi lesz! — szólt az aszzony. No, erre az öreg is egyszeriben feltekintett.-— Az honnét ? — kérdezte. Zsuzsi néni csak nevetett egyetkettőt; s abból a nevetésből kilátszott még egy kicsi liszt, valami kevés burgonya s talán zeller is és murok. S pityegett benne egy tyuk is, ami eldugott madárkalitkában kuksolt, lent a pincében valahol. — Igaz, hogy vak—mondta Zsuzsa néni. — Vak-e ?! — kérdezte megdöbbenve az öreg. — Hát milyen legyen-----méltatlankodott az asszony. — Minden tyuk megvakul, ha sokáig kell neki a sötét pincében élni! Márton bácsi reám nézett. —-Mindig tanul valamit az ember—-mondta mosolyogva. Aztán felállt a székről, nyújtózott egyet; s ahogy a legfelsőbbengedélyt szokták kihirdetni, úgy szólt a feleségének oda: — Készitsd meg! Zsuzsi néni elment a paranccsal, az öreg pedig olyan vidám lett egyszerre, mintha csupán egy vak tyuk hiányzott volna eddig is ahhoz, hogy egészen boldog lehessen. Engemet édes öcsémnek szólított, s kakasoltárnak nevezte az óriási pléhdarabot, amit közös erővel végre elhúztunk az útból. Utána megtisztogattuk az udvart, ácsoltuk a kerítést, s tataroztuk a házat. Még az ajtót is bizonyosan megcsináltuk volna a házra, ha Zsuzsi néni nem jelenti, hogy készen van az ünnepi ebéd. — Ilyen hamar? —— csodálkozott az öreg. — Hamar? Hiszen már szürkül! — mondta Zsuzsi néni. Csakugyan esteledett már. De hát az öröm hátán hamar fut az idő, mert nagy hatalom az öröm. S ezzel a nagy hatalommal az arcunkon, mi is úgy ültünk oda az asztal mellé. Nagy élvezettel ettünk, szinte áhítatban. — Csak borunk nincs — mondta egyszer az öreg. — A nincs — szólt az aszzony. De a vizből mindegyre töltött az öreg, s olyanformán itta, mint a bort. A kedve is jobb lett minden pohár után. majd az
