Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Csia Kálmán: Megnyílt a Gyermek Otthon
58 BETHLEN NAPTAR végig csak ő beszélt. Elmondta, hogy egész nyáron azért imádkozott, hogy az Isten tegyen egy nagy csodát és nyíljon meg ismét az Otthon. Testvérei, akik szintén itt nőttek fel, rokonai, ismerősei váltig mondták neki, hogy arra ne is számítson. Inkább próbálja megszokni az életet a nagy városban. Azonban ő egy percig sem szűnt meg binni a nagy csodában. Majd eljött a beiratkozási idő. Neki iskolába kellett menni, idegen épületbe, idegen gyermekek közé. Ahogy vége volt az első napnak, ő mégjóbban, fájóbban vágyakozott vissza Ligonierba. Másnap beosztották az osztályába, megismerkedett tanácsadó tanárjával és szomorú szívvel gondolt arra, hogy nincs visszatérés a Bethlen Otthonba. Aztán azon az estén megszólalt a telefon és Ligonierból az igazgató bácsi hangját hallotta, hogy visszajöhet az Otthonba. Előbb szinte nem tudott hinni a füleinek. Azt hitte álmodik. Amikor végül megértette, hogy valóra vált a csoda, amelyért egész nyáron imádkozott, olyan melege lett az örömtől, hogy pillanatok alatt megizzadt és azt hitte megszakad a szive. Tudta, hogy valamit sürgősen kell tegyen és ujongva, énekelve, meg sírva rohanta körül négyszer a blokkot a nagy házak között. Nos azt hiszem, hogy ez a tizenhatéves legényke, a kamaszkor kezdetén klasszikus vallomást tett arról, hogy mit jelentett ötven év alatt amerikai gyermekeink számára az Otthon. Nekem mindig erős meggőződésem volt, hogy “szegény ember szándékát boldog Isten bírja.” Értelmünk és akaratunk feletti erők kényszeritettek arra, hogy ezt a munkát ha nagy áldozatok árán is tovább folytassuk, úgy ahogy lehet és amig lehet. Végül azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a lelkészek és presbiterek részéről egy nagy felismerés játszott szerepet a Gyermek Otthon megniytásáért történt megnyilatkozásaikban. Annak a ténynek a felismerése, hogy a Gondviselésnek célja van a mi magyar kisebbségünkkel nagy Amerikában, mint a tésztában a kovásszal, sötét szén között a gyémánttal, éjszakában a lámpafénnyel, betegek között az egészséges ápolókkal. Az a célja hogy a tészta megkeljen, a gyémánt ékszerré legyen, a sötétben tévelygő hazataláljon és sok beteg meg ne haljon, hanem megyógyuljon. Ezt a felismerést emigrációnknak éppen az a rétege merte legelőbb megvallani, amely a legjobban azonosult az amerikai életviszonyokkal és a legeredményesebben vesz részt Amerika tovább épitésében. Pittsburgi fiatal intellektüel magyarjaink egy hatalmas birtokot vásároltak meg, ahol fel akarják épiteni a maguk Ízlése szerint amerikai magyar telepüket...
