Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Dél-Amerika
202 BETHLEN NAPTAR államban levő Augustana Scminaryn (ma már Lutheran School of Theology at Chicago) hallgattam válogatott tárgyakat. Ez egészen kétségen kívül életem legtanulságosabb éveinek egyike volt. “Valenciába 1967 októberében lettem beiktatva, mint a gyülekezet rendes meghívott lelkésze, és ha az Ur is úgy akarja, akkor most végre egy néhány évre egy helyen fogok maradni.” Említette Puky lelkipásztor, hogy a caracasi magyar gyülekezet tagja volt hosszú éveken át. Ennek a gyülekezetnek az életéről a “Bethlen Naptár” olvasói az elmúlt években többször olvashattak. Megtudhatták, hogy Pósfay György, a gyülekezet lelkipásztora minden vasárnap tart magyar istentiszteletet Venezuela fővárosában, de sokszor jár ki a szétszórtságban levőkhöz is, hogy számukra istentiszteleteket tartson, őket meglátogassa. Caracasban az iskolaévben magyarnyelvű vasárnapi iskolai oktatás folyik, hittanórák vannak, konfirmációra évről-évre előkésziti a lelkipásztor az arra éretteket, (1968-ban 3 fiút és 4 leányt), a “Lorántffy Zsuzsánna” Nőegylet szeretetvendégségeket, ünnepélyeket és őszi vásárt rendez, az Ifjúsági Kör a már konfirmáltakat tömöríti. A lelkész legfőbb munkatársai: a gyülekezeti gondnok, és a presbiterek igehirdetési és tanítási, sőt látogatási szolgálatokat is vállalnak a lelkész távollétében, vagy másutt való elfoglaltsága esetében. De miképpen állanak a dolgok Puky lelkész gyülekezeteiben? Tanulságos lenne összehasonlítani, hogy mennyiben azonos, és mennyiben más, sőt újszerű a vidéken élők között és a fővárosban végzett egyházi munka? “A legnagyobb különbség talán abban a tényben rejlik, hogy mig Caracasban a magyar protestáns gyülekezetnek külön élete és lelkésze van, a többi szétszóródott magyar családot csak a nagy középvenezuelai egyház munkája keretein belül tudom, mint valami külön munkát ellátni, hiszen a magyarság csak egy kicsiny százalékát képezi egyháztagjaimnak. Munkám nagyobb részét más nyelveken kell végeznem. A másik pont még az, hogy az én híveim még sokkal nagyobb területen vannak elszórva. Volt úgy, hogy egy hétvégen több mint 500 mérföldet autóztam, hogy egy pár családot elérjek. A munka felaprózottabb és sok különböző helyen és alkalomkor kell néha nagyon kicsiny csoport gyermekkel vagy felnőttel foglalkoznom, itt németül, ott magyarul, amott meg spanyolul, ami itt végeredményben az összekötő nyelv. Kétségtelen, hogy a jövőben Valenciát el kell majd különíteni, mert egy lelkésznek elegendő munkája van ott egyedül, hiszen az most a leggyorsabban fejlődő iparvárosa az országnak.”
