Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Európa
98 BETHLEN NAFTÁR EURÓPA SVÉDORSZÁG — NORVÉGIA — DÁNIA Egyháztanácsi konferencia Skandivániában. A Skandináviai Magyar Protestáns Egyháztanács ezévi konferenciáját Tangagardében, Svédországban, nyári gyülekezeti házában tartotta meg, ezúttal is, mint mindig pünköskor. Részt vettek a svédországi és norvégiai kiküldöttek, továbbá Koltai Rezső és Szigethy Sándor lelkészek, valamint vendégként dr. Krüzsely József genfi ref. lelkész és Csordás Viola az ausztriai egvháztnács megbízottá. Tekintve, hogy most tiz éve, hogy Skandináviában rendszeres magyar egyházi szolgálat létezik, a konferencia táviratban üdvözölte Hultgren Gunnar svéd hercegérseket, Kastlund Áke svéd Luther Szövet - ség-i igazgatót, Berge Éliás norvég igazgató-lelkészt s végül Glatz József kölni magyar lelkészt, aki a skandináviai egyházi szolgálatot megindította s közel nyolc évig vezette. A gondnoki beszámolóból kiderül, hogy 1966-ban 126 istentisztelet volt Svédország területén, amihez hozzáveendők az Oslóban és Koppenhágában rendszeresen megtartott istentiszteletek, valamint a nyári hónapokban azok, amelyek Tangagardében lettek megtartva. A szolgálatok oroszlánrészét, mint hivatásos magyar pap, Koltai Rezső végezte, de számos szolgálatot vállalt Szigethy Sándor is. Szilas Attila virumi dán lelkész sziwel-lélekkel végezte a magyar munkát koppenhágai magyar honfitársai között, sőt Malmőben és Halsingborgban is közreműködött. Dr. Krüzsely József ref. lelkész május havi skandináviai igehirdető-körútja évenkint ismétlődik és Koppenhágától, Svédország városain át, Oslóig terjed. Ezenkivül szolgáltak még Terray László, Glatz József, Szépfalusy István és Leskó Béla lelkészek is. Érdekes jelenségek a svédmagyar és norvég-magyar kétnyelvű istentiszteletek, amelyek a befogadó országok egyházaival való együttműködést célozzák, svéd, ill. norvég lelkészek közreműködésével. Bibliaórák Stockholmban és Halsingborgban voltaka nagyobb városokban élénk működést fejtettek ki az asszonykörök. Egyik fontos szerepük volt kézimukák készítése és ezeknek gyülekezeti vásárokon való eladása. Nagy súlyt helyeztek lelkészeink a család, ill. beteglátogatásra, amelyek elősegítik a közösségi érzést és növelik az istentiszteleti résztvevők számát. Uj idők uj szeleit jelentette a Stockholmban megrendezett protestáns-róm. katolikus ökuménikus gyülekezeti találkozó: az első nálunk protestáns megrendezében, a másik pedig viszonzásképen a katolikusoknál. A konferencia sokat foglalkozott egyházunk anyagi helyzetével is, amely sok gondot okoz. Az 1967-68 évi költségvetési terv 11.000