Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Halottaink
1968 97 Néha! dr. Szabó Istvánná, szül. Újlaki Margit. gyászoló gyülekezet jött össze az ország minden részéből. Több mint 20 lelkész volt jelen. Részt vett rajta a város polgármestere is. Dr. Bütösi János, a Kálvin Egyházkerület alnöke azt a bibliai részt olvasta fel, melyet az elhunyt édesanyjának a temetésén olvasott fel veje, Dr. Szabó István; hasonlóképpen ő búcsúztatta a halottat az egyházkerület nevében. Kardos Ernő hegedűszólója után Ft. Daróczy Mátyás, az egyházkerület tiszteletbeli elnöke hirdette a vigasztalás üzenetét a János 14:1-2 alapján. Ft. Dr, Béky Zoltán, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke mondotta a záró imádságot, mely után a jelenlevő lelkészek körülállták a koporsót és elénekelték: -‘Térj magadhoz, drága Sión ...” A temetőben Ft. György Árpád, a Kálvin Egyházkerület előzőbeli elnöke végezte a liturgikus részt, Nt. Kecskeméthy József, az Amerikai Magyar Református Egyesület főtitkára búcsúzott a halottól az Egyesület nevében, Ft. Nagy Lajos, az Amerikai Református Egyház püspöke egyházteste nevében, Birinyi Jánosné az egyház összes női csoportjai nevében, Dr. Piri József pedig az egyház nevében mondott Istenhozzádot és helyezte a koporsóra azt a maroknyi magyar földet, melyet ifjú Szabó István csak néhány órával azelőtt hozott Magyarországról. Megeredt lassan, csendesen az eső, ahogy magára hagytuk a koporsót a Highland Park temető “magyar” részében. Hullottak halkan a virágokra, egy korán letört amerikai magyar református virágra . . . Mi pedig befelé siró könynyekkel ismételtük: “Ne nyugtalankodjék a ti szivetek: higyjetek Istben . . ,” Dr, Bütösi János