Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Magyar mosolygás

1968

85

•—- Csak nincs neköm kedvem ilyen disznó nagy úrral parolázni. Hiszen azt se tudom, minek tüsztöljem.

— Majd tudom én — legyintett a csősz. — Csak engöm eriszszenek kentök előre, oszt minden embör úgy tögyön, ahogy én toszok, akkor nem lössz semmi baj se.

Ebbe kész örömmel beleegyesültek mindnyájan, és amikor megérkeztek, libasorba álltak. Elől a csősz, utána a többi, minden embernek két-két darab sült tök mind a két tenyerén, úgy ballagtad föl a márványgarádicson a basa ebédlőszobájába.

Valami nagy bársonylócán ült a Hóbaj árt basa, mérgesen dörgölgette a keze fejével a bellizott, tömpe orrát. Körülötte az udvari fityfirittyek, ki ezüstben, ki aranyban, de egyik ijedtebben mozgott, mint a másik. Mert akkor is csak úgy volt az, hog}' ha a nagy uraknak viszketett, a cselédjei is vakaróztak.

De ahogy ezt a sok keserü-savanyu ábrázatot meglátta, a tápéi követség szónokának egyszerre a bocskorába szállt a nagy bátorság.

— Itt van, amit Tápé termött, kögyelmes basa — dadogta meghajolva, de ijedtében akkorát talált hajolni, hogy kicsúszván alóla a márványpadló, elterült, mint a béka, s mind a két kezéből kiejtette a sült tököt, rá egyenesen a Hóbajárt basa bársonypapucsának az orrára.

Ami talán még nem is letlf volna olyan nagy baj, csakhogy erre egyesség szerint a többi tápéi követség is hasra vágta magát, és szórta szanaszét a sok szép sült tököt a török ur lábához.

:— Itt van, amit Tápé termött, kögyelmes basa!

A kegyelmes basa pedig kapta magát, lehajolt egy darab sült tökért, s ugv vágta azt a saját kegyelmes kezével a tápéi csősz ábrázatához, hogy annak egyszerre tele lett vele szemeszája.

— Egyétek meg a terméstek, ebadta kutyahitüek! — kapott veszett dühvei a szakállába.

Erre aztán a többi török is vérszemet kapott, s úgy telecsapkodták sült tökkel a tápéi követeket, hogy egyszerre csupa rsármánymadarakká változtak szegények. S ezzel jártak .jól a jámborok-, mert ahogy a basa végignézett a sült tökbe ragadt követeken, egyszerre elnevette a haragját. Csak ugv döcögött bele a nagy hasa, ahpgy.,a könnyeit tprölgetve kiadta az obsitot a tápéiaknak: • . < .

— Kotródjatok, semmiháziak;- inig szépen vagytok: most az egyszer elengedem a talpatokról-a. kenetet,,amiért igy megnevettettetek.

Az öt követ pedig vitte ki a-z .irhát esze nélkül, s csak mikor már túl voltak a palánkon, akkor mbrdult el az öregbiró, kapargaíVa le az. orra tövéről a sült itök,öt.