Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Otthonunkról
BETHLEN NAPTAR 91 KARÁCSONYESTI KÖSZÖNÖM... Karácsenyeste van. Szorongó, ideges, várakozó emberek vannak a villamos és autóbusz megállóknál. Az emberek késtek a bevásárlásnál. Csomagok a kézben, izgalom a szivben. A jármüvek a nagy forgalomban összeterlódnak. Még tovább kell igy várakozni. — Karácsonyeste kétszeresére kellene emelni a közjármüvek számat — gondolja magában Gyula lelkipásztor, aki beteglátogatásról a város központja felé hajt kocsijával. Kellemetlenül érzi magát autójában, hiszen annyi ember ázik kint az esőben, akik izgatottan nézegetnek; mikor fordul be a kanyarból a várva-várt jármű. Ilyenker minden izgalmat, minden szorongást száműzni kellene s minden embernek kicsinek és nagynak nem a megállóknál kellene szorongniuk, különösen, ha még az eső is esik, hanem otthon a jó meleg hajlékban örvendezníök. Igen, mert Isten szeretetének ünnepe van. Ilyen gondolatokkal kormányozta kocsiját a járda széléhez, megállt és betért az egyik üzletbe, hogy vásároljon még valamit családjának. Már megkapta az árut, amiker egy kisleány jött be az ajtón s köszönés után rögtön rázendített egy karáconyi énekre. Hm . . .— lepődött meg— itt is szokás kántálni ebben a nyugati világvárosban? S hirtelen hazaszállt lélekben szülőfalujába. Csak egy pillanatig időzhetett azonban igy otthon, mert az üzletvezető nyersen és ércesen közbekiáltott a kisleány felé — köszönöm, elmehetsz!— Az éneklő leányka hirtelen elhallgatott, megrázkódott s ajka a cslódottság felé görbült. A kiszolgálók hangosan, gúnyoson nevettek- Hivatalból-e, kötelességböl-e (mert hát az üzletvezető mondta a “köszönöm”-öt”), szivtelenségböl-e, ki tudja? Mielőtt a kis karácsonyi énekes megfordult volna a kijárat felé, Gyula lelkészben is megfordult valami. Úgy érezte, hogy felülről hirtelen lefelé fordult, Valami olyasmi történt vele, mint azzal az emberrel, aki rálép egy sáros telületre lefektetett deszkára, hogy megkímélje cipőjét a sártól s ehelyett az ide-oda billenő deszkalap arcába és ruhájára fröcsköli a hig sarat. Ilyen “köszönömdeszkára” lépett rá. Ezen a szentestén fröcskölte szembe először a köszönöm szó. Ekker döbbent rá, hogy nemcsak a hálát lehet ezzel a szóval kifejezni, hanem a szívtelenséget is, az elutasítást és a szeretetlenséget is. S ezt épen karácsony este kellett magtanulnia. A második “köszönöm”-öt aztán ő mondta az üzletvezetőnek, miután letette eléje a becsomagolt árut. A vezető boltos arca a
