Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Otthonunkról
82 BETHLEN NAPTÁR KÍSÉRTÉS Az apokalipszis lovai a Kárpátok hágóin túl jutottak és sebes vágtában jöttek, hogy a hegyek alján levő falvainkat elpusztítsák. A Kárpátok déli láncának kapuja elveszett. A “ Sárga vihar”, pusztítva szakadt rá Erdélyre. Szennyes hullámai kifosztott népeket dobtak földünkre. Hazánk ismét a népek országutja lett. Kozákok, fehér oroszok, népi németek menekültek nyugat felé. A mi három községünk, mint gyermek az anyja ölén, a Kisküküllő alsó folyásánál feküdt és természeti, vagy történelmi csapások között is ezer évig kapaszkodott bele az ősi folyó partjaiba. Ott már megcsendesedett és méltóságosan viselkedett a fentebb kamasz módjára ficánkoló Kisküküllő. Nagy árterülete itt már szántófölddé változott. A menekülő csapatok nem tudtak állást foglalni Erdély medencéjének ebben a részében. Akkor is a régi római stratégia érvényesült. A császár viszszavonult és a székelyek, talán a régi dákok utódai, mint őseik egykor, mégegyszer ott állottak védtelenül, kiszolgáltatva kelet “Sárga viharának.” Az állam képviselői, bírói, csendőrei, végrehajtói, politikusai, mind elmentek. Velük távozott az ezer éves keresztyén jog és fegyelem, béke angyala is. A mindenek felett győzedelmesedő föld és hazaszeretet ártatlan gyermekei maradtak csupán. A három falu tanácsosai felszólítottak, hogy szervezzem meg a nemzetőrséget közöttük. Éreztem, hogy annyi biztonság lesz a három faluban, ammennyit én tudok biztosítani számukra. Körülbelül 24 főből állott a kis hadseregem, amelynek egyetlen célja volt, hogy a három faluban békességet és nyugalmat tartson, amig lehet. Alakulatom tagjai világháborús veteránokból állottak. A legtöbb altiszti rangban szerelt le. Voltak közöttük Szibériát járt hadifoglyok is. Elsőrangú katonák, kitűnő harcosok voltak mindannyian. Minden nagy katasztrófa előtt a csőcselék, a csatornák népe veszi át az uralmat és a békés polgári életet szörnyű tettek és borzalmak színhelyévé teszi. Nálunk a földalatti erők mozdulni sem mertek. Bosszú, rablás, erőszakoskodás nem történt. Egy késő este embereim jelentették, hogy partizánok vannak a faluban. Az egyik község végén levő birtokon vertek tanyát. A gazda tizenkét évig volt orosz fogságban. Tehát szívesen fogadta őket és a kertjének sürü fái között telepedtek le. Feltűnő volt,
