Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Otthonunkról
BETHLEN NAPTÁR 81 HÚSVÉTI ÉNEK AZ ÜRES SZIKLASIR MELLET Sírod szélén szinte félve, iszonyattal üldögélve, ó — mekkora vád gyötör, mardos, majdnem összetör: mily látás a kétkedőnek, törvény ellen vétkezőnek, hogy üres a sírgödör. Bámulok a nyirkos, görbe kősziklába vájt gödörbe, bénán csügg le a karom, tehetetlen két karom . . . Te kegyelmet mindig oszthatsz, feltámadtál s feltámaszthatsz, hogyha én is akarom. Az én Uram újra él most, országútján mendegél most, áprilisban fürdik és aranyozza napsütés, ahol lépked, jobbra-balra ezer madár fakad dalra s ring, hullámzik a vetés. Fennakadva tüskeágon, éjsötét nagy pusztaságon étien-szomjan vágok át, nagy hegyeken vágok át, mint eltévedt eb szimatja, mely halódva is kutatja vándor ura lábnyomát. S közben dalolok az égről, pálmás, örök dicsőségről, vonszolván földdel rokon testemet a homokon s így ujjongván, nem is érzik, hogyan sajog, hogyan vérzik rögbe horzsolt homlokom. Mert az égi útnak elve: kúszva, vérzőn, énekelve, portól, sártól piszkosan menni mindig biztosan . . . S kopjék térdig bár a lábam, tudom, az ég kapujában utolérlek, Krisztusom! Dsida Jenő KI A MAGYAR? Ki a magyar, hát, cimbora? Te, vagy én? Vagy a harmadik? Nosza döntsük el szaporán, mig el nem sülyedt a ladik. Ragadjunk hát lapátot, csákányt, evezőt! Ebura fakó! így csináljuk már ezer éve, ez hát nekünk való! Aztán, ha majd holt tetemünket kiveti a viz a partra: magyar leszel Te is, én is, a harmadik is, mind, mind, kit halva, bevert fejjel, némán, gyászban fektethetünk a ravatalra. Wass Albert:
