Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Otthonunkról
BETHLEN NAPTÁR 79 UTOLSÓ IMÁDSÁG Első lépesemtől nyomon kísért, védett, mint hősi vért . . . Mint tiszta dallam ölelte körül életemet halkan . . . Mélység ha vont, nem engedett zuhanni, mint szárny, segített menny felé suhanni, s az éjszakában mint csillag világolt . . . Édesannyám, az imádságod! Ahányszor utam sírodhoz vezet, mindig látom összekulcsolt kezed. Nem rejtheti el sírhalom koporsó. S fülembe cseng csodálatos utolsó imádságod . . . hiszen mint drága örökséget őrizem. Úgy imádkoztád el önkívületben . . . Éjjel. Szóltál, hozzád siettem. ■"Csitt!" kezed intve mozdult. "Templomban vagyunk. Imádkozzunk!" Bim-bam! Harangok szólaltak meg lágyan a minden édesanyák templomában, s én néma áhítatban három kérésedet hallgattam: "Áldassál Úr Jézus Krisztus! Őrizd meg gyermekeinket! Adj nekünk békességes aluvást. "Ámen!" — Nem kértél semmi mást. Ki kérhetne ennél többet, nagyobbat? Kinnt a csillagok csendesen ragyogtak . . . Kéréseidnek könnyű szárnya kelt . . . Távol láthatatlan kar énekelt . . . És a harangok zengtek, zúgtak lágyan a minden édesanyák templomában. Azóta jól tudom, hogy imádságod kísér az úton, ahogy eddig kísért. Őriz, mint hősi vért . . . mint tiszta dallam, öleli körül életemet halkan . . . Mélység ha húz, nem hagy zuhanni . . . Mint szárny segít a menny felé suhanni . . . Éjszakában mint csillag vet világot Édesanyám, az a felejthetetlen utolsó imádságod. T E.
