Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)

Egyesült Államok - Orth Győző: Kálvin Magyar Egyházkerület

BETHLEN NAPTÁR 227 kezet 27 éves működése után egyesülése az uj hammondi gyülekezettel. 65 tagot és $45,000-t hoztak magukkal. Hozzá véve az uj tagokat akik az év fo­­lya mán jelenkeztek tagságra, több mint 110 taggal növekedett a gyülekezet. Az énekkar Dobay Tamás zenetanár vezénylete alatt uj magaslatokat ért el úgy művészi előadásban, mint szolgálatban. A Kálvin Egyházkerület évi közgyűlésének egyik szakaszát uj templomunkban tartotta meg, utána pedig az egész egyházkerületet “open house”-ra hívta meg a gyülekezet lelkipásztora és családja. Majd júniusban a gyülekezetei hívták meg szeretet vendégségre a parókiára a lelkipásztor ottani szolgálatának öt éves évfordulója és Julianna leányuk graduálása alkalmából. A nyári bibliai iskolát Pavelka Pálné veze­tése alatt szép redményel végezték el. Ifjúsági munkánk szép lendülettel ment előre, úgyhogy az egyházkerületi Camp-re 22-en indultak a gyülekezet által kibérelt autóbuszon. Labor Day vasárnapján pedig használatba vette a gyülekezet saját piknik és szórakozási helyiségét közvetlen a templom mellett. A gyülekezet uj építkezési bizottságot jelölt ki azzal a feladattal, hogy foglal­kozzék az uj építkezés szükségletével és lehetőségével. INDIANA HARBOR — Lelkész: Nt. Dr. Ludwig Arthur Ez a gyülekezet Kelet Chicago északi ipari negyedében helyezkedett el. Lelkipásztora sokáig volt a Nyugati egyházmegye elnöke. Ő az Északnyugati Egyházak Tanácsa Protestáns Jóléti Intézményének elnöke is. Gyülekezetének lelkes munkásai: főgondnoka: Tzits János, algondnoka: Turóci György If. és Pálfi Ferenc, jegyzők Csömör János, Mirsess Imre; pénztáros: Taylor Lajos. Presbiterek: Asztalos Béla, Baráth Lajos, Csömör Ferenc, Ferenc Lajos, Szilágyi Imre. Örökös tiszteletbeli főgondnok: Székely Dénes. A presbitérium életfogytiglanra választott tagjai: Kulcsár Mihály és Lukács Antal. A gyüle­kezet egy évre választott női presbiterei: Augustine Józsefné, Balázs Andrásné, Simon Jánosné. Augustine Margit a Vasárnapiiskola tehetséges vezetője. Pálfi Ferencné az egyház orgonistája. A Nőegylet elnöke Saley Ferdinándné, mig a Mártha Kör elnöknője Baráth Béláné. Mindezek a férfiak és nők a legnagyobb odaadással és szeretettel végzik nehéz munkájukat. Az egyház most ünnepelte 40 éves jubileumát, amelyen a Nyugati egy­házmegye lelkipásztorain kivül a helyi római kathólikus lelkész is részt vet Főtisztelendő Vrábely István személyében. Erre az alkalomra a gyülekezet tagjai a templom padlóját és bútorzatát újjáalakították. JOLLIET, ILL. — Beszolgáló lelkész: Nt. Kovács Dezső A. gyülekezet lelkipásztora 16 éven keresztül Nt. Bállá Zsigmond volt, aki betegsége miatt lemondott. Most Nt. Kovács Dezső, Aurora-i nyugalmazott lelkipásztor szolgálja be a gyülekezetei. Noha a gyülekezetnek csak 26 tagja van, minden második vasárnap saját templomában dicséri az Urat. Egyházi épületeik értéke $20,000. KALAMAZOO, MICH. — Lelkész: Nt. Jalso Sándor A múlt év, mint az előzőek, öröm és bánat esztendeje volt ennek a kicsiny, de hűséges tagokból álló gyülekezetnek a számára. Öröm volt a három keresztelés, s hogy sok jólélek áldozatkészségéből templomunkat uj padokkal láthattuk el. Az adományokból nem csak erre telt, de más célra is. A Lorántfy Zsuzsánna nőegylet pedig a parókhia első nagy ablaka fölé szereltetett fel már régen szükséges “awning”-ot.

Next

/
Thumbnails
Contents