Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Európa
BETHLEN NAPTÁR 131 nak, ahol nem anyagi, hanem egyéb segítségre van szükség: gyászolók, betegek között. Ötletességüknél csak hűségűket lehet jobban dicsérni. A külföldi egyházi vendégek sarában emlékezetes volt tavaly őszszel Dr. Wilheimina Timmermans, a Református Világszövetség női mukaága főtitkárnőjének látogatása. Öt gyülekezetei keresett fel, összesen 900 asszonnyal találkozott. Az újság ügyes kis melléklete a “Házi Áhitat” füzete. Napi elmélkedései segítik az Igében való elmélyülést. Kívánjuk, hogy a Református Élet olvasóival kössön össze bennünket nemcsak közös anyanyelvűnk, hanem református egyházunk és annak Ura: a feltámadott Jézus Krisztus szolgálata is. “Református Élet” ANGLIA A nagybritanniai magyarok között végzett szolgálatunkról szóla első szavunk a hálaadásé. Egyedül Isten kegyelmének köszönhetjük, hogy a szórványmunkát jellemző nehézségek között megállhatunk, növekedhetünk a hitben s nem csökkenő reménységgel nézhetünk a holnap elé. Az évek múlásával a szétszóródás mértéke országszerte fokozódik. A jobb munka és a jobb lakás lehetőségét kereső és megragadó atyánkfiái térbelileg egyre távolabb kerülnek egymástól, így anyagi gyarapodásuk, letelepedésük eredményesebb volta fokozottabb elszigeteltséggel jár s gátolja a magyar egyházi életben való rendszeres részvételt, amire pedig egyre nagyobb szükségük és igényük van. Különösen áll ez a közép és észak-angliai ipari városokban és környékükön élő magyarokra. A köztük végzett rendszeres munkát az elmúlt években komolyan akadályozta a lelkipásztor hiány. Nagy időközökben tartott alkalmi isteniszteleletek végzésével éppen csak a szolgálat látszata maradt meg. 1965/66-ban a manchesteri és birminghami lelkigondozói körzetek vezesését dr. Füsti Molnár Lajos segédlelkész vette át, aki eddig végzett theológiai tanulmányai és lelkigondozói működése alapján kapta megbízását. Dr. Füsti Molnár Lajos Debrecenben végezte középiskolai és egyetemi tanulmányait s bírói vizsgájának letétele után járrásbiróként működött. 1948 óta él Angliában. Éveken át nemcsak magyarok, de angolok között is szolgált mint a methodista egyház bradfordi körzetének képesített igehirdetője. Mivel lelkészi állásának fenntartására nincs anyagi fedezetünk, munkáját ingyen,