Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Európa
132 BETHLEN NAPTÁR szerétéiből végzi. Mindenhét szombatján és vasárnapján, sokszor hétközben is, távol van családjától, s hűségesen, keveseknél tapasztalt lelkes odaadással látogatja a rábizottakat. Munkaterülete Manchester és Birmingham városok és környékük. Szórványmunkát természetesen csak akkor lehet eredményesen végezni, ha a lelkipásztor mellett ott van a szolgáló egyháztagok közössége. Füsti Molnár Lajost is sokan segitik feladatának teljesítésében. Birminghamben Kovács Pál körzeti szervező, Kocsis László, Szabó Teréz, Nagy József és Bojtor Béla, Manchesterban a Kaliáni család, özv. Sajtos Lajosné, Zendus János, Kallós János, Szilágyi András, Szabó Sándorék, Szabó Józsefék, Zsigmondék, Jenkeyék, Kocsisék, Répásék és Kiss Sándorék, Wolverhamptonban Borosnyay Miklós, dr. Sarkady Károly, Bércziék, és sokan mások. A havonta tartott istentiszteletek végzésén kivül rendszeresen folyik a háziistentiszteletek, bibliakörök szervezése, a vallás- és konfirmációioktatás, a betegek és magánosok látogatása is. A nagy szétszórtságban élő hivek számára nagy segitség lenne, ha legalább néhány példányban kaphatnák az amerikai megyar egyházak lapjait és egyéb kiadványait, dr. Füsti Molnár Lajos címén: 16, Hilton Road, Shipley, Yorks., England. Londoni egyházi központunkban minden vasárnap tartunk istentiszteletet s igy a Londonban és környékén lakó magyarok a vidékieknél rendszeresebben vehetnek részt egyházi életünkben. Természetesen a nagy távolságok, az utazásra fordítandó idő és pénz a londoni magyarok számára is problémát jelentenek, főleg a családosok esetében. Az istentiszteletek és más összejöveteleink Füsti Molnár Lajos lelkész.