Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)

Európa

130 BETHLEN NAPTÁR JUGOSZLÁVIA Jugoszlávia címmel 1966 márciusától jelenik meg a jugo­szláviai reformátusok új egyházi havilapja, magyar nyelven, 8 oldalon. Ez a szép kivitelű és építő tartalmú újság a kb. 30 000 lelket számláló jugoszláviai református egyház életéről és munká­járól tudósít. A két horvát nyelvű gyülekezeten kívül, ez az egyház a bácskai, a délbaranyai, valamint a Jugoszlávia egész északi részén szétszórt magyar nyelvű gyülekezeteket foglalja magába. A dél­baranyai gyülekezetek már a reformáció idejében, a bácskaiak jóval a török hódoltság után keletkeztek. Ugyanis az elnéptelenedett vidékre mindenünnen jöttek telepesek, köztük magyarok is, de a protestánsok érkezését először csak II. József intézkedése tette lehetővé. Ami a jelent illeti, az olvasót az élénk gyülekezeti élet, a ko­moly szeretetszolgálat és a más református egyházakkal való közös­ségkeresés lelkülete örvendezteti meg. Fekeficsen 2654 tagú gyülekezet él. A templomot tavaly kivül­­belül újrafestették. Itt van az országos egyház központi otthona, ahova sokfelől jönnek össze konferenciákra. A gyülekezet asszonyai tésztákkal, süteményekkel kedveskednek a vendégeknek. Kará­csonykor 430 csomagot kaptak a gyermekek és a betegek. Ami ennél is több: a kopácsi árvízkárosultakat 218 000 új dinárral segítették. Van az egyházi életnek árnyoldala is: kevés az úrvacsorázó és több a halálozás, mint a születés. Ómoravicán 1951-ben templomot renováltak, előzőleg gyüle­kezeti termet alakítottak ki régi helyiségekből. Ez év januárjában egynapos ifjúsági találkozót rendeztek a bácskai gyülekezeteknek. Újvidéken a múlt évben ünnepelték a városi templom és parókia építésének 100. évfordulóját. Előtte mindkét templomban bűn­bánati istentiszteleteket tartottak. Sajátos szolgálatukhoz tar­tozik a vidéki gyülekezetekből a város kórházaiban fekvő beteg re­formátusok meglátogotása. A kopácsi gyülekezet nagy árvízkár érte. Az országos egyház 1 millió dinárral sietett segítségükre. Vojlovicán 18 fiú és 28 lány konfirmált tavaly húsvétkor. Az 1600 tagú gyülekezetből áltag 500-an vesznek részt a nagyheti úrvacsoraosztáson. A szeretetmunkát a gyülekezeti diakonátusok végzik, melyek­ben férfiak és nők egyaránt résztvesznek. Nemcsak a helyi rászorul­tak és az árvízkárosultak részesedtek segítségükben. Ott is szolgál­

Next

/
Thumbnails
Contents