Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)

Európa

BETHLEN NAPTÁR

127

a kendilonai lelkészt a román csendőr-vandálok egyszerűen a templom ajtajára szegezték fel? Azt a 70 éves K. Tompa Arthurt, akik a környék román és magyar népe élő szentként tisztelt. Azután sorra futottak be az ördögkereszturi, bonchidai, bikali, kalotaszentkirályi, egeresi rémséges hírek. Majd a távoli megyék hasonló híradásai az érmihályfalvi, szatmári, székelyföldi borzalmakról.

Ezek a lelkész-üldözések később sem szűntek meg. A lelkészekkel sorra teltek meg a hadbíróságok börtönei. Szamosújvár és Nagyenyed várainak cellái olykor félszáz lelkészt zártak hideg falaik közé. Elítélni nem tudták ezeket a lelkészeket, hiszen azonkívül, hogy hű pásztorai voltak nyájuknak, más emberi hibát nem találtak bennük. Egyszerűen becsukták hát valamennyit, ítélet nélkül.

A lelkészek után sorra kerültek a gyülekezetek presbiterei. Volt község, ahol a presbiterek 60 százaléka hiányzott. Nem maradt ki a sorból a kolozsvári református teológia sem s máról-holnapra részben az oroszországi fogolytáborokban átképzett eszközembereket nevezték ki ehhez az egyházi intézményhez, a régi tudós tanárokat pedig elsüllyesztették. A kollégiumok államosítása után tanáraikat szétszórták egész Nagyromániába.

Akinek alkalma nyílt ezekben az években végigutazni a Székelyföldet, a híres marosmenti községeket, csak az kapott teljes képet Erdély romlásáról. E hajdan gazdag községek lelkészei szalmán betegeskedő családtagjaik alá nem tudtak még egy lepedőt sem szerezni. Mindenüket elvették és középkori ispotályi szintre süllyesztették életüket. Élelmezésük tejen és puliszkán túlra nem terjedt, gyermekeik iskoláztatása megszűnt. Mindezt pedig nem a Szovjet kezdeményezésére, de nagy örömére végezték el a román nemzetiek. így magyar és román nép közé újra olyan mély rést sikerült szakajtani, melynek betöltése, feledése újabb századokat igényel.

És ennyi véres esemény, ennyi új jeruzsálemi jajongás közt kellett hitvalló egyházi vezetőinknek népünket tovább szolgálni.

De a másik történeti egyház, a római katolikus is hasonló soron éli napjait. Erdélyben nincs is olyan kálvinista szív, mely el ne szorulna, ha Márton Áron tragikus emlékét idézik fel. Ha kortársaink közül valaki, akkor ő valóban a pázmányi hagyomány hű sáfára volt; egyéniségében az egyetemes magyarság fájdalma öltött testet. Székely volt. Mikőn a századok hagyományán élő csiksomlyói búcsút hatósági titalom ellenére egybehívta, százezer magyar verte le lábához sátorcülöpeit. S ő beszélt. Hirdette a keresztény szabadság eljövetelét, az igazi demokrácia hajnalát. Azután