Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)

K. A.: Három Pillanatfelvétel az Uj Elnökről

56

BETHLEN NAPTÁR

Engedtessék meg, hogy pillanatfelvételként három rövid Írásomat ideiktassam, melyeket különböző időkben és megvilágításból írtam és amelynek középpontjában Dr. Béky Zoltán áll.

I. — 1958 február 21.

Szomorúan ködös este szállt alá a Monongahela völgyében. A köd összekeveredett a számtalan gyárkéményből, martinból és olvasztókemencéből felszálló füsttel, amelyik megkeseríti a vasmunkások szájaizét és befeketíti a már olvadozó havat.

Duquesne (Pennsylvania) egyik utcájában egy csinosan uj, tipikusan amerikai templom előtt ezen a hétköznap estén — 1958 február 21-ét irtunk — sok idegen rendszám-tábláju autó parkolt, legtöbbje már reggel óta. New Jersey, Michigan, Ohio, New York és District of Columbia keveredik ott pennsylvaniai kocsikkal.

A templomban bent méltóságteljes csendben hallgatja ez a sok felől jött közösség az Igét, egy kiváncsi látogató számára érthetetlen nyelven. Pedig a hallgatóság legnagyobb részéről látni, hogy már itt született és az öregebbje közül is mindegyik beillene akármelyik methodista vagy lutheránus templomba. — Mégis, más még az énekek dallama is. Mikor imádkoznak, mindnyájan állnak, mikor az Igét, a textust olvassa a lelkész, megint felállnak. S a papok, ott elől valami egészen más, de mégis olyan nagyon egyszerű és nagyon szép fekete palástot viselnek.

Vajon miért jöttek ezek az idegenek olyan messziről ide Duquesneba — a kohók, a keserű kéményfüst, dombos-lejtős városkájába?

Első püspökét szenteli az Amerikai Magyar Református Egyház. Hetven esztendeje már, hogy az uj kivándorlás során Amerikába indult ez a nép és most 1958 február 21-én szenteli első püspökét, a duquesnei magyar református templomban, ahol pedig máskülönben már minden igazán amerikai és mégis magyar református.

Nekünk, akik értjük a püspök igehirdetését, akiknek nem idegen mindez, hanem életünk: hálaadással szivünkben előtör az első püspök kedves versének néhány sora:

“Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,

Pocsolyás viz, sás, káka lakják.

De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna Óceánig hordják a habját.”