Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)
Nagy Lajos: A Vak Gordonka Művész
36 BETHLEN NAPTÁR A VAK GONDONKA MŰVÉSZ. Van református keresztyénség és van magyar református keresztyénség is. Vannak szép lelkek, akik ezt tagadják. Azt állitják, hogy a nyugati református keresztyénség ugyanaz, mint a magyar református keresztyénség. Sohasem ismerte az a magyar kálvinizmust, aki ilyesmit mer állitani. Fiatal pap koromban az egyik atyámfiát azért csodáltam meg, mert egy korty borból megmondotta, hogy milyen földön terem az a szőllő, amelyből azt a bort szüretelték. Később anynyit magam is megmondtam, hogy valaki szőllőtőkéjét túlságosan fehér agyagba ültette el. Sok helyen megterem a bor, de annyi tűz és dal, bánat és öröm nem terem sehol benne a világon, mint a magyar Hegyalján. A Szentlélek Isten a református keresztyénségnek egy különös fajtáját, egy imádsággal, vérrel és örök önfeláldozással megszentelt földre: a Kárpátok ölébe helyezte le. Aki itta tüzes borát, zokogta véres századainak bus zsoltárait, tudja és szive utolsó dobbanásáig vallja, hogy a magyar református vallás egészen más, mint nyugati testvérei. Valaki csak annyi különbséget látott, hogy a nyugati reformátusok fűzős cipőben jártak, a magyarok meg csizmában. Óh, ezek a csizmás reformátusok, az Isten jó kedvében teremtett magyarjai, akiknek arcáról sugárzott a becsületesség és a bölcsesség. Majdnem minden faluból adtak volna kölcsön egyegy miniszterelnököt bajba levő kis országoknak. Sokáig tartana felsorolni a különbséget. Most csak egyet emlitünk meg. Volt a magyar református egyháznak egy négyszáz éves szép szokása, a legációba való járás. Nagy diákok, mint ünnepi követek, legátusok; a kis diákok, mint verselő diákok, mendikások keresték fel a magyar református falvakat. A diáknak, mendikásnak mindenki örült. Örült a pap, mert a nagy ünnep alatt helyette prédikált. Örült neki a falu, mert a megszokott arc helyett egy fiatal arcot látott és friss hangot hallott. Örült neki a kis mendikás, mert pénzt keresett s valahol egy kis faluban örült neki egy szegény emberpár, mert fiók pénzt keresett a tovább való tanulásra. Néha-néha még haza is jutott belőle egy néhány garas, Örült neki a gyülekezet, mert féltett kincsét, a Pataki Oskolát, diákjain keresztül szerethette. Örült neki minden ekklézsia, mert a kivénhedő szolgák helyett számukra az Alma Mater mindig uj és uj nyílvesszőket faragott. A legáció tökéletes földrajz és népismeretre tanitotta a diákot. Még süvölvény volt a diák, amikor
