Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)

Az anyaszentegyház Európában

BETHLEN NAPTÁR 133 Lelkipásztorunk, aki a nyugat­európai ifjúsági missziói titkári szolgálatot is hordozza, az 1964. esztendőben vendégszolgálatot, illetve látogatást végzett Német­országban, Hollandiában, Fran­ciaországban, Luxemburgben és Angliában. Itteni gyümölcsöző szolgálatunk jó hire és neve biztosit ja számunkra azt az erkölcsi bázist, amely szolgálatunk további Ígé­retes fenntartásának, a mintegy ezerötszáz lélekszámú egyházi népünk lelkigondozásának záloga. Ima a luxemburgi cserkésztáborozáson NÉMETORSZÁG Fájdalmas csapás érte szolgálatunkat Dr. Inántsy Papp Ele­mérnek (1881 julius 9 — 1964 aug. 16) szeretett és felejthetetlen Elemér bátyánk halálával. Épen elnökségünk örökös tiszteletbeli tagjává akartuk választani az idén megtartandó közgyűlésünkön, mikor az Ur kifürkészhetetlen akarata rövid szenvedés után el­hívta öt egy hosszú, munkában gazdag élet után. 1930 óta tagja a Johannitarend maagyar tagozatának, otthon mint miniszteri osztályfőnök, országgyűlési képviselő és egyetemi magántanár szolgálta hazánkat. Az emigrációban élete összeforrt a Német­­országi Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat és a ma már államilag elismert és támogatott nyilvánossági joggal biró Magyar Reálgimnázium életével. A ma már az egész világon ismert Kastl-i Magyar Reálgimnázium történelem — hittantanára volt az alapítása idejétől. A menekülés útja a Passau melletti Wold­­werk lágerbe vezette. Itt alapított az akkori amerikai parancs­nok egy középiskolát a táborban és környékén lakó magyar fia­talság számára. A nélkülözések legsúlyosabb idejében rögtön ta­nári állást vállalt és az intézet tanára maradt az elmúlt tanév karácsonyáig. A tanév második felében Czeglédy Zoltán szolga­társunk helyettesítette. A mostani tanév kezdetétől Pándy András tölti be helyét, aki Belgiumból jön át az ifjúság lelkigondozására és hitoktatására. Hosszas tárgyalások után sikerült elérnünk, hogy engedélyt kapott az áttelepülésre és most mint a Németegyház által elismert menekült lelkész működhetik.

Next

/
Thumbnails
Contents