Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Dr. Németh Kálmán: "Sarki Fény" (Vers)
BETHLEN NAPTÁR 57 SARKI FÉNY Irta: Dr. Németh Kálmán A forgalmi lámpa sárga fénye Pislogott, villogott, Huncutkodva rákacsintott Egy ódivatú, furcsa lényre, Egy átkelésre vágyó Lámpa-cserét váró Sápadt, borzas teremtésre, Hidegtől remegő nénikére: “Szabad az ut . . . Mehetsz, de vigyázz . . . Lépésedet el ne hibázd . . Az asszony nem mert indulni mégse. Szédült, rosszul lett, A rohanó kocsikat is félte. Csak nézte, miképpen vonalazza Gyilkos kerekük a friss havat, S hogyan dudálnak rá, A gyalogjáró, fürge népre. Hogy ő beteg lett, azt senki se vette észre, Hisz amerikai szabály kezd lenni, Hogy a toprongyost, a mezítlábast, A részeget és a bénát Nem is illik észrevenni. Aztán magában motyogta, Váltig bizonygatta, hogy “Húsz esztendő óta, mióta Mindenkijét sírba tette, Soha ilyen melegen, Senki meg nem fogta a kezét, Senki igy meg nem ölelte.” “Vájjon melyik égből küldte utamba Azt a kicsi fiút az Isten? Honnan találta ki az a kisfiú, Hogy éppenséggel senkim sincsen? Ki lehet és milyen lehet az anyja, Aki ilyennek megnevelte? S mi lesz, ha túléli őt az anyja, Ha az égbe visszaröppen a fiú lelke? Mert én is igy jártam, mielőtt rongyos lettem. Támaszomat, jó uramat elveszítettem. Karomat kitörték, Uj karom lett a görbe bot, Néha csak hónalj mankón kocogok. Szőllőfűrijeim lelopták, A pákosztos tolvajok. Leveleim elfujta a szél, A görbebottal maradok . . . ! Ősz hajam borzolja a szél, Minden kincsem előre Elgazdálkodta a Tél. Lám, meg kellett volna kérdenem A kisfiú nevét . . . Szívesen imádkoznék érte: “Maradjon holtig ilyen derék.” És ha botra kerülne véletlenül A kis Valakinek az anyja, Teremjen valaki számára is, Aki odarohan a forgalmi partra. Valaki a nefelejts-szemü Mai kisfiú melegével Kérdezze meg őt is majdan ott: “Segíthetek Nénikém?”. . . Én egy másvalaki fia vagyok.
