Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Fáy Ferenc: "Csak a Kabátod Csücskét" (Vers)
56 BETHLEN NAPTÁR A fenti bibliai ige nemcsak személyekre vonatkozik, hanem hitből született intézményekre is. Illik az különösen ránk amerikai magyar reformátusokra, úgy is ha egyházainkra, s úgy is ha testvérsegitő intézményeinkre gondolunk. Az első nemzedék mert áldozatokat hozni a legreménytelenebbnek látszó helyzetekben is, nekünk utódoknak már sokkalta könnyebb a helyzetünk, mert biztos alapokra felépített alkotások fejlesztését, továbbvitelét kell elvégeznünk. Ez azonban soha sem jelentheti azt, hogy csak őrizői legyünk az örökségnek, mert úgy nem lennénk arra méltók. Nem érdemelnénk meg atyáink sok áldozatának gyümölcseit. Nekünk kamatoztatni kell a nyert kincseket, hogy azt úgy ahogyan mi is kaptuk, gyümölcsözően adhassuk tovább a következő nemzedéknek. Feladatunk tehát a falak megerősítése, kiszélesitése és ékesebbé tétele, s igy feladatunkká válik az is, hogy testvérsegitő intézményeink, mint az Amerikai Magyar Református Egyesület, Bethlen Otthonunk, egyházaink, szolgálatban kibővülve, bizonyságtételben kiszélesedve, még jobban végezhessék sajátos munkájukat s ezáltal erősítsük amerikai hazánkat s elismerést szerezzünk a magyar református névnek. Ehhez a munkához, ehhez a többletvállaláshoz van a te az én és mindannyiunk segítségére szükség. Minden magyarnak, minden reformátusnak tudnia kell, éreznie kell, hogy az ő segítsége, segíteni akarása elengedhetetlenül fontos e magasztos cél megvalósításának érdekében. Legyünk hát magyarok, legyünk hát reformátusok s fogjuk meg egymás kezét; s kéz a kézben merjünk tenni, merjünk áldozatot vállalni. Csak a kabátod csücskét Uram, csak a kabátod csücskét engedd, hogy fogjam. S add nekem, hogy e nagyhangú, vad ricsajban, egymást tipró, vásári zajban, igy kössem hozzád életem. Mikor megállsz, megállók én is, mikor leülsz, lábadhoz ülök. S hűségesen és kutyamódra várok a halk, indító szódra. Aztán . . . követlek, hogyha tűröd. Nem kivánom, hogy simogass meg, Uram, talán ne is vedd észre, hogy a kabátod csücskét tartva, valaki ott jár fütyörészve a lábad mellett, hisz nekem, nem a kezed kell, nem az ujjad, csak engedd, hogy hozzásimuljak az oldaladhoz s igy vigyem, a lábak közt szabadra vágyam, nagy biztonságod lábnyomában. FÁY FERENC
