Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)

Az Anyaszentegyház Európában

BETHLEN NAPTÁR 117 AZ ANYASZENTEGYHÁZ EURÓPÁBAN K Á RPÁTALJA Narancsik Imre emlékezetére Még a háború alatt történt. Budapestre utaztam Márama­­rosból. Beregszászban kiszálltam a vonatból s elmentem Na­rancsik Imréhez Nagymuzsalyba. Negyven esztendős lehetett akkor s Varga Imrével, a mostani szlovákiai püspökkel mindig a legjobbak között emlegették nem­zedékében a nevét. Hozzánk nősült a lelkipásztor családjába. Ezért közelebbről ismertük egymást. Neje képzős volt Pozsony­ban; ő püspöki káplán. Aztán Nagymuzsalyba jött falusi lelki­­pásztornak csallóközi szülőfalujából sokszáz kilométernyi távolba. Onnan eljárt a losonci teológiai akadémiára. Sűrítve leadta a héber anyagot a diákoknak, mint a többi tanár, aztán visszajött N agymuzsalyba. Épen nyári vakáció volt. Kisétáltunk a hosszú falusi utón a zsidótemető felé. Valaki megkérte őt, hogy olvassa le egyik őse fejfájáról a héber írást. Csendesen beszélgetve mentünk együtt. Csak az elviharzó kocsik után hallgattunk el egy kissé, amig a por újra leszállt az utszéli fűre. Katonai jármüvek mentek a frontra. Túl a Kárpátokon ágyuztak s ezt tompa lökődéssel a talpunknak adta tudtul a föld. Hirtelen rágondoltam: mi lesz, ha Kárpátaljára bejönnek az oroszok. Tűnődve kimondtam a sejtést. — Én itt maradok — hangzott tompán a vendéglátó barát szava. — S ha az oroszoknak nem lesz papokra szüksége? — faggattam tovább vak sejtéssel a sorsot. — Akkor leteszem a palástot, de a népemmel maradok — hangzott újra a válasz. Másra tereltük a szót. Csak engem foglalkoztatott még sokáig a beszélgetés, hiszen akkor már ezrek lelkében rejtőzött titokban, elnyomhatatlanul a kérdés: “mi lesz?” Aztán nagyon összekuszálódott az élet. A magyarok visszahúzódtak az “Árpád-vonalra” a Kárpá­tokon innen. Aztán Csapnál megálltak még, tudva, hogy az oroszok Makó-Dukla vonalán voltak. A kárpátaljai magyarok sorsa a harcok után Kárpátalján az oroszok már 1944. év végén összeszedték a magyar férfilakosságot. Falragaszok s a falvakban dobszó utján toborozták össze őket néhány napi közmunka ürügyével. Különösen a keletibb részen

Next

/
Thumbnails
Contents