Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
A Bethlen Otthonból
BETHLEN NAPTAR 115 AKIK ELTÁVOZTAK Ősi hitünk szerint az emberi életnek a célja az Isten. Tehát gyermek korunktól halálunkig minden gondolatban, cselekedetben, érzésben és minden megtett útban felé megyünk. Az emberi élet végső állomása pedig ama túlsó parton van, ahol meglátjuk Ót az Ő dicsőségének teljességében. Addig amig oda jutunk, végig járjuk a múló örömök útjait és a könnyektől áradó keserűségek tengerét. Azonban nincs megállás az utolsó állomásig, ahol vár ránk Az, Aki hü és igaz és jó, Akibe soha nem csalatkozhatunk; “Aki a megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki.” Akik elmentek közülünk, immár oda értek, ahol a megváltottak országának nincsen alkonyulata, mert Isten szeretete világit ja be azt minden időben. Ők azok a megboldogultak, akik hosszú fárasztó és fájdalmas utak után haza értek, eljutottak minden emberi élet céljához az Istenhez. Mi pedig múló örömök záporában, tavaszi virágok között, vagy a keservek Babilon vizeinél, feléjük tartunk, utánuk megyünk. Amig pedig itt vagyunk kegyelettel őrizzük emléküket. SZEPESSY MÁRIA róm. kath. vallása, született 1887 április 30-án Ipolyvécén, Hont megyében. Hosszú évekig nehéz, fájdalmas betegségben szenvedett. Tövisét tört testébe a sors és homloka a fájdalmak koronáját hordozta. Mégis olyan békésen és csendesen viselte nehéz kínjait, hogy bámulattal és csodálattal töltött el hősiessége mindannyiunkat. A halál angyala békét, fájdalmaitól való szabadulást hozott neki. Mi egyik leghűségesebb, leghálásabb lakónkat veszítettük el benne, 1963 március 6-án. KOCSIS ISTVÁN református, született 1882 december 27-én Hardicsán, Zemplén megyében. Pionér magyar volt, aki a nagy Amerikában a bevándorlók harcát becsülettel megharcolta. Hivő ember volt és egyházában annak idején hosszú évekig ült az öregek, atyák, presbiterek székében és örömmel hordozta egyháza gondjait. Otthonunk nagy családjának egyik legjobb, legfegyelmezettebb tagja volt. Bajunk, gondunk, soha nem volt vele. Meglátszott rajta, hogy magyar katona és azok között altiszt volt. Utolsó évei nehéz és kellemetlen betegségét is vitézül viselte. Mindig jó érzésekkel emlékezünk rá. 1963 április 8-án hunyt el. ÖZV. TAKÁCS LAJOSNÉ református, született 1880 december 14-én Tiszakerecsenyen, Bereg megyében. Tiz évig volt Otthonunk lakója. Mivel majdnem állandóan beteg volt, gondban és anyagiakban Intézetünk sokat áldozott rá. Azonban szívesen tettük. Hálás lélek volt. Tudta, hogy sehol a világon jobb gondját nem viselnék, mint nálunk. Ragaszkodott hozzánk és mi igaz szívből becsültük őt. Amikor csak emberileg lehetett, enyhítettünk szenvedésein. Lelkileg szép példaadó magatartásával nyereség volt nekünk. Már az általa annyira szeretett tavaszi virágok nyíltak az ablaka alatt, amikor 1963 május 20-án álomra szenderült. KOVÁCS JÓZSEF ÉS NEJE az év elején költöztek mckeesporti kicsiny portájukról hozzánk, a magyarok Otthonába. A szép kis házat és kertet azért kellett elhagyniok, mert a valamikor erős embert meglátogatta a sorvasztó betegség és belsőrészei olvadoztak a fájdalomtól és a
