Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)

Egyesült Államok - United Presbyterian Church in the USA

BETHLEN NAPTÁR 241 AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK Minél több ablakból nézzük egymás portáját, annál jobban fel­ismerjük azokat az okokat és forrásokat, melyek egy-egy élet egyéni vonásait, jellemét és sajátos vonásait alakítják. Egymást ismerve sokszor találunk olyan kapcsolatokra, melyek régi ültetésekből hoznak nemvárt virágillatot az életünkbe. Elmondom esetemet kétféle kál­vinista pappal való találkozásomról, hogy gondolatomat illusztráljam. Egy nagy, felekezetközi konferencián találkoztam egy nagyon barátságosnak látszó lelkésszel, akinek szinte a lendületében volt a beszélgetési vágy. Bemutatkoztunk egymásnak, bejelentve mindjárt felekezeti hátterünket is. — .Ügy, — mondotta. — Te is kálvinista vagy?” —. “Nem. — mondottam — én lutheránus vagyok”. — .“Oh, yes?” — s úgy meggörbült szája szöglete, mintha sa­vanyú uborkával kínáltam volna meg. Nem is volt több kérdése, s úgy eltűnt, mint a kámfor és egész héten át nem sodródtunk egymás közelébe. Ezzel szemben találkoztam egy “más” kálvinistával, akiről ki­derült, hogy Lacasterben járta a teológiát, magyar teológusokkal. Amikor megtudta, hogy magyar gyülekezetben szolgálok, úgy ölelt magához, mintha testvére lennék. — . Szeretem azokat a tüzesvérű magyarokat — mondotta, s olyan meleg szeretettel beszélt róluk, mintha ifjúsága tért volna vissza. Engem, a lutheránust is belefoglalt ebbe a szeretetbe. Hatalmas erő, minden személyi kapcsolat, melynek alapján ta­nulhatunk egymástól. Életfelfogásunk tisztaságát csak akkor tudjuk értékelni, ha azt más gondolkozással szemben is igazolva látjuk. Ezért szeretünk mi kálvinisták és lutheránusok, barátságos látoga­tásokat tenni egymás portájára. A múlt esztendő egyik legnagyobb eseménye volt: AZ ŰJ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ SZÜLETÉSE. Valóban, az amerikai evangélikus egyházak számára történelmi esztendő marad 1962. Ugyanis 1962 június 28-án Detroitban (Mich.) mondotta ki a német, dán, svéd és finn egyházegyetem egy új kö­zösségnek, organikus egységbe való tömörülését. Ennek az új evan­gélikus egyháztömbnek a neve “The Lutheran Church in America”. Három és fél millió lelket kapcsol össze a nyolc és fél milliót szám­láló amerikai evangélikusokból. Első elnökévé Dr. Franklin F. Fry-t

Next

/
Thumbnails
Contents