Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)

Egyesült Államok - United Presbyterian Church in the USA

242 BETHLEN NAPTÁR választották, aki ma a protestáns világ egyik legkiemelkedőbb egyé­nisége. Ebbe az új egyházba tartoznak bele a mi amerikai magyar evangélikus gyülekezeteink is. Az egyesülés problémái nagyon sok részletkérdést vetettek fel. Csak gondolnunk kell olyan egyszerűnek látszó kérdésekre, mint a négy egytemes egyházi elnökség megszűnésére. Ugyanilyen helyzet elé kerültek az egyházkerületi elnökök (püspökök), egyetemek és kollégiumok elnökei, teológiák, nyomda vállalatok és még sok más in­tézmény, melynek létezése az új egyházban sok esetben teljesen meg­szűnt. Nagy és magasztos lelkiségre vall az, hogy ezek az emberek mind önként mondtak le állásukról, az egyesülés érdekében. Isten Szent Lelkének valóban hatalmas ereje munkálkodott, hogy ez az egység létrejöhetett. Az új egyház programjában két értékes gondolat érdemel fi­gyelmet. Az egyik az u. n. “district”, vagyis egyházmegyei felosz­tásnak a bevezetése. Ezentúl, földrajzi alapon minden 25 gyülekezet egy úi munkaközöséget fog alkotni. A gyakorlatban valószínűleg több szerepe lesz az espereseknek és gyülekezeteink szorosabb kapcsolatba kerülnek egymással, s lesznek ügyek, amelyeket egymás érdekében közösen fognak intézni. A másik nagyjelntőségü újítás az u. n. “Long Range Program” bevezetése lesz. Ez a program kiterjeszti az egyház nevelői és taní­tói munkáját az egész gyülkezetre. Tíz év alatt próbálja az egyház elérni azt az ideális állapotott, amikor minden egyházi tisztviselő mögött formális képesítés fog állani. Nem lehet gondnok, presbiter, vasárnapi iskolai tanító vagy más egyházi vezető, aki az alapvető egyházi nevelésen kívül nem vett részt azokon a tanfolyamokon, mely egy-egy egyházi hivatalra külön képesítést nyújt. Ez a két újítás hivatva van előnyösen alakítani az evangélikus egyház belső átalakulását az ekövetkezendő tíz év alatt. KO-OPERÁCIÓS EGYSÉG AZ EVANGÉLUSOK KÖZÖTT 1962 egy másik nagyjelentőségű eseménynek is szülő esztendejévé vált. A Clevelandban,(Ohio) tartott Missouri Egyház zsinata kimon­dotta, hogy minden szociális és missziói jellegű munkáját a jövőben közösen óhajtja végezni a többi evangélikus egyházi közösségekkel. Akik ismerik ennek a mélyen orthodox, de hitében erős egyháznak múltját, azok értékelni tudják az új irány szellemét. Ez a döntés is szervezési gondokat hoz magával, mert az eddigi National Lutheran Council néven ismert szervezet helyébe egy újnak a felállítása válik szükségessé.

Next

/
Thumbnails
Contents