Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)
Európa
BETHLEN NAPTÁR 93 talpon. Az ember levágja, összeköti, szekérreadja, vagonbarakja a vesszőt. Este haza s tizenegy órakor lefekvés. A korosabbaknak marad a föld. Kivesznek pár száz négyszögöl feles, harmados krumpliföldet s megművelik a háztáji papi földet. Ez kitehet nyolcszáz négyszögölet, sőt a községi tanácstól függően egy holdat is. Hozama: krumpliból legalább 3.000 forint vagyis a szokásos állami fizetéskiegészités összegének a fele, s az egész évi fizetés egy harmada, illetve egy negyede. — Felástuk a kertet. Veteményeztünk. Elültettük a burgonyát. Már csak a kukorica van hátra — Írják 1961 tavaszán, — de még nem mérték ki a háztáji földemet. Minden éven máshol kapom, mert a termelőszövetkezet ezeket elveszi. Máshol jelöli ki, azt megint meg kell munkálnom és ki tudja, milyen messze kapom azután. Most jó közelben kaptam egy holdat. Megterem annyi rajta, ami nekem kell... Más példát idézünk! Egy ezer lelkes vidéki gyülekezet lelkipásztora évi 8.000 forintot kap az államtól. A gyülekezettől “ruhasegély” cimen 5.000 forintot. Az évi perselypénz 1.700 forint. A stólapénz kevés (keresztelés, esketés, temetés). Három gyermeke van. S 1.000-1.100 forint jövedelme havonta. Az élelem aránylag nem drága, a kerti termelvényeknek viszont elég jó ára van. Az állam a parasztokat is szeretné megnyerni, a munkásságot is féken akarja tartani. Ezért emeli a luxuscikkek s a ruhaszövet árát. A narancs kilója 36 forint, a citromé 22.50. Ez félnapi kereset. Férfiruha 1.800-2.500 forint, egy felöltő 1.800 forint. Az exportból visszamaradt ruhaszövet métere a pesti kirakatokban 1.000 forint. Egy másik falusi gyülekezet lelkipásztorának a fizetése ezer forinton alul volt. Ezért elhatározták, hogy a lelkipásztornak havonta legalább 1.000 forint készpénnzt kell kapnia. Kezdetben a gyülekezetek zúgolódtak. Az ő papjuk ne menjen napszámba —, mondották s ünnepek alkalmára összegyűjtöttek 1.000 forintot. Ez az érzékenység is elmúlt aztán. Hétköznapok következnek az ünnepre s a lelkipásztor újra kezdi a munkát. — Anyagilag és más tekintetben is csak hálát tudok adni Annak, aki eddig minkén megtartott — idézünk újra egy levélből. Még tizenhét hónap s lefizetem az adósságom. Sietnünk kell, mert időközben elkezdték a házunk tatarozását. Ez nem tőlünk függött, de jó összeg sújtott belőle. Nem volt más kiút. — Hogyan birom? Úgy, hogy minden fizetésemet odaadom és megtoldom eladott holmik árával. Mi meg a kert hozamából élünk. — Van egy ismeretlen jótevőm. Isten szeretetétől indíttatva időnként megajándékoz ruhacsomaggal. Ebből egy részt eladunk s kifizetjük a magas vámot. De még nekünk is marad használható anyag. így ruházkodunk. Mások az ócskapiacon vesznek 6-700 forintért egy-egy öltő ruhát külföldről érkezett ócska anyagból. Átalakítják s még mindig jobb, mint az itteni mürostos anyag. Ezt nem birnók megvenni. — Lám, Istennek sok útja van és ő gazdag Urunk. Ha egyik forrás bedugul, újat nyit számunkra. — Áldassék a neve, — írja egy evangélikus lelkipásztor. A kegyelem az Ínségben felekezeteken felüli valóság. Csoda ez, amely át-átszövi az élet mindennapját. Egy idős lelkipásztor, aki ifjan Adyt prédikálta a szószékről, a svájci csomagot igazán a Heidelbergi Káté idézeteivel köszöni meg. — Elképzelhetitek, hogy a kegyelmes és mindenható Isten gondoskodását éreztük. Az övéiről valóban gondoskodik az Ur! Igazad van. Nincsenek véletlenek. Sorsunkat hatalmasan, erős kézzel, biztosan intézi Isten. Titokzatosan, csodálatosan. Gondolataink, terveink is őtőle származnak. Épen ezért, mert igy hiszek és ennyire bízom Isten atyai kezében, mint sorsunkat intéző erőben, — amely ellen az én parányi erőm perbe nem szállhat, — elhordozom küzdelmes életem terheit panasz és zúgolódás nélkül. Ez megőrizi jókedélyemet és hitemet a kétségbeesés legsötétebb óráiban is .. .
