Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)
Európa
94 BETHLEN NAPTÁR A lelkipásztorok nyugdíjazása. A kényszernyugdijázást a tiszántúli egyházkerületben kezdték el. Péter Jánosék 1953-ban elhatározták a hatvanadik életévüket betöltött lelkipásztorok nyugdijázását. 1954 január elsejével egy intrádára nyugdijbaküldtek 120 lelkipásztort. Péter János ugyan a lelkipásztori gyűléseken közölte, hogy az egyház az állammal kötött egyezményt betartja. Akik ezt nem értik meg, vonják le a következményeket s menjenek el. — A nyugdíjazás mégis villámcsapásként érte őket. Azt mondják, hogy Békefi Benő volt a legkérlelhetetlenebb nyugdijbakergető. Tisztségeit azért látszott viselni a forradalom előtt az egyházban, hogy kétszáz derék munkaképes lelkipásztort kiemeljen állásából. 1955-ben aztán a hatvanadik esztendejébe lépett minden lelkipásztort felszólitottak, hogy nyugdíjaztatását kérje. Akinek különösebb oka, vagy indoka volt, azt ideiglenesen meghagyták, a többinek viszont menni kellett. Akiktől a rendszer meg akart szabadulni, azoknak valamilyen cimen fegyelmi eljárást akasztott a nyakába. Ezt csak azért tette, hogy az illetők a korhatár előtt nyugdíjaztatásukat kérjék. Egy lelkipásztor egyetemi hallgató fiának évi tandija 2.000 forint. A debreceni református gimnázium internátusi dija havi 400 forint. Ezt az első esztendőben minden tanuló után fizetni kell. A lelkipásztori nyugdij havi 500-650 forint a szolgálati helyek szerint. A lelkészözvegyek alapnyugdija 250 forint. Érthető tehát, hogy félnek a nyugdíjazástól. Az 1960. esztendőben az állam 842 nyugdíjas lelkipásztornak félmillió forint nyugdijat fizetett ki, egyházi közlések szerint. Ez átlag 500 forintot jelent havonta. A református egyház központi pénztára — az úgynevezett országos közalap 1955-ben 96 lelkipásztornak adott nyugdijat. Az 1959. esztendő végén 172-re emelkedett az egyházi közalaphoz tartozó nyugdíjas lelkipásztorok száma. Ezután évente körülbelül 30 lelkipásztort nyugdíjaznak rendszeresen. Ha az egyházi közalaphoz tartozó lelkipásztorok nyugdiját havi 1.300 forintra emelnék, ez évente félmillió forint többletkiadást jelentene. Ha a konventhez beérkező kérelmeket is tekintetbevennénk, akkor az államtól élvezett nyugdijak kikerekitése további két millió forint terhet jelentene évenként az egyháznak. A korosabbak igy Írnak magukról: Én lelkileg előkészítettem magam s amint betöltőm a hatvan évet, megyek önként. Átengedem a helyem azoknak, akiket méltóbbnak ítéltek. Elmegyek csendben dolgozni, elvonultan élni. Sokan igy tettek már. Az egyik kollégám egy almáskertet kezel felesben. Most beütött az almatermés. így a 630 forintos havi nyugdijából gondtalanul megél. így dolgozom majd én is, semmire sem gondolva, álomvilágban élve ... — Egyébként a munkaképességem hála Istennek, még megvan. De a 63 éves munka, no meg a 80 éves életkor mindenre reányomja bélyegét! Az ember esze nagy időre fáradékonyabb, feledékenyebb lesz. Érzi, hogy napjai meg vannak számlálva és a kegyelmi idő lassan lejár, — Írja ruganyos betűkkel egy matuzsálemkori lelkipásztor. Az egyház anyagi ügyei. Az állam az 1961. esztendőre hatvan millió forint segélyt nyújt az egyházaknak. Ebből a református egyház húsz millió forintot kap. (Lelkészi fizetéskiegészitések, nyugdijak, a teológiák fenntartása, hozzájárulás a közegyházi adminisztráció költségeihez, szeretetintézmények fenntartása stb.) A református egyház központosított gazdasági szerve: az országos közalap öt-hat éves múltra tekint vissza. Az 1960. évi költségvetése kereken tizenegy millió forintot tett ki. Az országos közalap kiadásaira évente öt millió forintot a gyülekezetektől szednek be egyházközségi közalapi járulék cimen. Ezt a gyülekezetek — eltekintve a forradalom évétől — rendszeresen befizetik. A múlt esztendei költségvetésre az államsegélyből is három és fél
