Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)
Nagy Lajos: A Tejjé Lett Aranygyürü
38 BETHLEN NAPTÁR oda vannak, meg Magyarországért. Szégyeljük magunkat. Inkább be kellene menni a templomba és vele imádkozni,” — mondja Laci halálos komolyan. Sem a német, sem a magyar fegyverek, de még a pap imádsága sem tartotta vissza az ellenséges áradatot. A pap szomorúan tapasztalta meg, hogy Isten nem mindig úgy felel az imádságra, ahogy az ember szeretné, de azt hitte, hogy Isten nem hagyta el. Nem mentette meg attól, hogy a faluját elkerülje az orosz vihar, öt hétig állott falujánál a front. Akna és golyózáporban temetett, de hajaszála sem görbült meg. Tűz, véreső hullott falujára, de őket Isten tenyerén hordotta. A kis családja átvészelte a szörnyű vihart minden bántódás nélkül. A szomszéd falvak templomaiból istálló lett, a padokat feltüzelték, az ő templomába egy orosz katona sem lépett be. Egyszer egy fiatal orosz katona meghúzta a harangot, a pap felment a fatoronyba, kivette kezéből a harangkötelet: Ne húzd, mert még azt hiszik, hogy tűz van, vagy azt hiszik, hogy az egész falu meneküljön el. A háború után egy év pergett le. A háború elvonult, de mindent elvitt magával. A szlovák testvérek elszedték az egyházi földeket. A jobb ruhák is eltűntek, cipő, ruha, ing mind foltozott volt. A pénzt már kétszer váltották cseh koronára. A szép kiállítású magyar pengő értéktelen papir lett, az első csehszlovák korona is. A második pénzbeváltásnál már minden család 200 koronát kapott. Az is régen elfogyott, elvitte a patika és a gond. A tejet a falusi népnek be kellett adni az államnak. Egy bizonyos mennyiséget reávetettek mindenkire és ha nem adta be, tehenét elkobozták. A tejet arannyal kellett megfizetni, de hol van az arany? Ami aranyuk volt a lelkészcsaládnak, azt elvitte “a hála”. A papi családnál volt egy bejáró cselédleány Piroska. Szorgalmas, hűséges, jó leány volt. A papék úgy szerették, mintha családjuk tagja lett volna. Mielőtt jöttek az oroszok, a papék elásták jegygyűrűjüket, karperecét, fülbevalót és karórát. Ennyi értékük volt, szerették volna megmenteni. A pap odaszólt Piroskának: “Add ide a fülbevalódat, elássuk a mi holminkkal. Majd ha túl leszünk a veszélyen, kiássuk és ismét hordhatod.” A Piroska nagyon hálálkodott. Különösen hálás volt azért, hogy amikor az orosz csapatok a faluban voltak, a papi család védte a leányságát, ott hált a papnéval egy ágyban. Egy éjszaka hálából édesapjával kiásatta a papi család legdrágább emlékeit. A pap nem sajnálta a gyűrűket, csak óráját. A papné a jeggyürüje után sirt, mert “az rosszat jelent, ha azt elveszítik.” Hiába magyarázta neki a férje, hogy a papnénak nem szabad babonásnak lennie. A Piroska hallgatta a beszédet és egyszer megszólalt: “Az én fülbevalómat pedig meg kell venni. Tisztelendő ur mondta, hogy ássuk el, most tessék előadni.” “Piroska, a fülbevalót nem veszem meg, mert az nem veszett
