Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)
Nagy Lajos: A Tejjé Lett Aranygyürü
BETHLEN NAPTÁR 39 el.” — A lány nyakig elvörösödött. Hol van? — kérdi. “Hárman is látták a füledben Piroska. Ne félj, nem kérjük vissza az aranynernüket tőletek. Legyen a tiétek, csak arra emlékezz mindig, hogy egy papi család nagyon szeretett téged és nagyon furcsán háláltad meg ezt a szeretetet,”—mondta néki a pap szelíden. A leány tagadta, hogy a fülbevaló meg volna. A szem, az arca és a hangja remegése meg arról beszélt, hogy mégsem tökéletesen romlott a szive. Még tudott szégyenkezni. A szegénység paizsos férfia már egy éve zörgette a lelkészlak ablakát. De még mindig valahogy átvészelték a napokat egymásután. De most már nincs tovább. Egy fillér sincs a háznál. Fizetés nincs, ha volna sem tudnának fizetni a hivek. Semmi eladni való nincs, a gyerekek tej után sírnak. Két gyermek különösen vézna, ha ők nem kapnak tejet elpusztulnak. Babon és pergeltlevesen nem lehet gyermekeket nevelni. A pap most nem ment be a templomba, ráhajolt a templom melletti zöldségeskert kerítésére és felnézett az égre. “Istenem, Te vagy az én gazdám, én a Te gyarló szolgád vagyok. Teljes szívvel szolgállak Téged és köszönöm, hogy ebben a véres viharban megtartottad a családomat. Uram, a nyomorúság idején segítségül hívlak, szabadíts meg minket. Mindenható Isten könyörülj rajtunk Krisztusért és tégy csodát, hogy gyermekeim tejet ihassanak ...” A pap oly forrón imádkozott, hogy szinte perzselte a felette elszálló bárányfelhőket. A nap már a falu határának a legmagasabb hegyén ült, hogy nemsokára leguruljon a másik völgybe, s hogy másnap éppen az ellenkező irányban mosolyogjon le a falura. Utolsó sugarai ráhulltak a templom ablakára és a frissen ásózott fekete földre a kis kertben, ami egy helyen különösen csillogott. A pap ránéz arra a helyre, ahol valami csillog. Nem nyugszik, kinyitja a kis kaput. Bokáig süllyed a frissen ásózott földbe és lehajol a csillogó tárgyért. Egy vastag arany jeggyürü volt. A régi világban hordtak ilyen jeggyürüket a tehetősebb asszonyok. Valamelyik papné jeggyürüje lehetett. Réges régen elpihent már a tulajdonosa. A pap kezébe veszi a jeggyürüt és felsóhajt az égre. A hitetlen ember azt mondaná reá, hogy véletlen az egész, a pap ujjongva szalad feleségéhez: “Nézd, Isten felelt imádságomra. Egy arany jeggyürüt adott, hogy tej legyen gyermeinknek belőle.” örömökben mindketten sírtak. A pap elfujta petroleum lámpájukat és feleségével hozzákezdett megszokott esti imádságukhoz. Az ablak alól súlyos léptekkel kotródott el a paizsos férfi, a kiáltó szegénység, mert tudta, hogy Isten nyolc hónapra küldte el három papi gyermek tejét az aranygyűrűvel. De áldott érzés is Isten szabaditó csodáját megtapasztalni a nyomorúság idején. De jó is hinni az Istenben. NAGY LAJOS
