Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)
Nagy Lajos: A Tejjé Lett Aranygyürü
BETHLEN NAPTÁR 37 A falu népének jórésze nem látott be a templom udvarára. A városfelé vezető ut mentén, a Hidason, a hegy oldalába épült néhány ház. Az ősök nem bánták, hogy a vizet messziről kell cipelni és állataikat le kell hajtani a völgybe itatni. Ők lenéztek a falu nyugati felére és odaláttak a templom ajtóra is. 1944-ben egyik élesszemű asszony, Teresa, egy furcsa dolgot fedezett fel: a pap minden nap bement a templomba egyedül. A papok eddig vasárnap mentek oda, hétköznapokon pedig bűnbánati istentiszteletek alkalmával, de mindig akkor, ha volt ott valaki. Ha felkelő asszony akadt, akkor is a bábaasszony és a betegágyból felkelt anya vártak a templomban lelkészükre. De ez a pap egyedül megy be a templomba, néha egyszer, néha kétszer is naponta. Néha öt percet tölt ott, néha egy félórát. Vájjon mit csinálhat ott egyedül? — kérdezte Teresa, azután a szomszéd asszony is. Lassan az egész faluban suttogták, hogy a pap valami furcsa dolgot művelhet a templomban. Anti bácsi, aki örökké a bölcs ember szerepét öltögette magára, ki adta a parancsot: meg kell tudni, hogy mit csinál a pap egyedül a templomban? Rási Pistát, egy 16 éves suhancot átugrasztottak a templom kőfalán és ő belopakodott a templom tornácába. A pap az urasztala előtt állott, háttal a templom ajtónak és valamit félhangosan mondott, de nem lehetett megérteni, hogy mit beszél. A Pista szaladt a hírrel: “a tisztelendő ur megbolondult, mert magában beszélget.” Az egyik öregasszony rámordult a fiúra: “Te vagy a bolond, ha ilyeneket állitol. Eredj csak te Laci, lesd meg mit csinál a papunk?” Laci lerúgta szandálját s mezítláb a macska ügyességével és nesztelenségével beosont a templomba. Megállt az egyik oszlop mellett, amely -a kart tartotta. Megdöbbent a képtől. Falujának fiatal papja az urasztala előtt sírva imádkozott, mintha összeesne, leroskad az urasztalára, ráhajtja fejét összekulcsolt kezére. A színes templom ablakon a napsugár a pap szőke fejére hull. Olyan különös fény ragyog a fiatal pap arcán, amikor fejét fölemeli, mintha égne az arca és feltöredezik leikéből egy-egy alázatos kérés: “Mindenható Isten, aki megengeded, hogy az emberi bűn dühöngjön ezen a világon, könyörülj rajtunk szent Fiadért! Védd meg Istenem a magyart! Mentsd meg szent földjét, hogy ellenség ne tapodja! Uram, védd meg népemet, tartsd meg fiatalságomat! Oltalmazz meg minden családot, vigyázz épségükre, tisztaságukra és boldogságukra...!” A pap ajkán átforrósodtak a szavak s imája mind rimánkodóbbá vált. Laci az oszlop mögött megérezte, hogy papjuk Istenei birkózik népéért. A fiú elgondolkozva osont ki a templomból. A lelkére hullott egy jó darab a papja aggodalmából. Elkomolyodott. A kiváncsi szemek észrevették a fiú arcán, hogy valami történt vele is. No mi az?—kérdi Anti bácsi. “A tisztelendő ur értünk imádkozik, meg azokért, akik a faluból
