Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)
Dél-Amerika
128 BETHLEN NAPTÁR Óh, Testvéreim! nem lehet azt leírni, mit éreztünk mindannyian! Meghatódott könnyes szemekkel álltunk, amikor az ifjak feje meghajolt a keresztvíz alatt és bátran fogadták, hogy hitüket soha el nem hagyják! Szivünk legmélyéről szállt az imádság: Óh, Istenünk, hallgasd meg az ifjak fogadalmát, hogy soha, de igazán soha el ne feledjék, hogy mi a Te drága gyermekeid vagyunk mindnyájan! Itt az idegenben, a végtelen pampák mélyén is tartsuk meg drága hitünket és szeressük fajtánkat! Úgy legyen! Istentisztelet után, az izes magyar ebéd elfogyasztása közben, elbeszélgettünk még a kora délutáni órákig a régi szép időkről, a múltról. A Sebestyén család mindenik tagjának szeméből csak úgy ragyogott a szeretet, a hála a drága alkalomért. Nagyon kedves volt, amikor Sebestyénné: Jolánka elszavalt nekünk egy hosszú verset, amit még Székelyország kis falusi iskolájában tanult és amit azóta sem felejtett el: Aranynak a “Hamis tanú” c. versét. Szinte láttuk szemünk előtt megelevenedni az alakokat, amint egyezkednek a közös határ felett. — Nem hiába voltunk hát a Sebestyén családnál, elvégeztük, amit Isten reánk bizott! — Délután, a bucsuzkodásnál nem tudom elfelejteni a 22 éves Józsi fiú, csendes komoly tekintetét. A 20 éves Lujzika ragaszkodó szeretetét; a 16 éves Feri értelmes, tanulni vágyó kedves alakját és a 14 éves Jolánka könnyekkel küzdő tekintetét, amely azt mondta: Ugye, még találkozunk! Ekkor megindult a szekér és a négy ló repített bennünket. Csak az integető kezek látszottak: Isten velünk, a viszontlátásra! Köszönjük a kedves székely vendégszeretetet és kérjük a szülőket, neveljék továbbra is igy gyermekeiket és unokáikat is! Isten áldja meg őket!... Nagy Balázs Dezsőné KIÁLTOK A MÉLYSÉGBŐL Kegyelmes Isten, oh szánj meg engem, Irgalmadat én szívvel esengem, Uj gyermek-szívvel, mocsoktalan. Oh szánj meg, Uram! Sötét bajoknak árvize rám dőlt, Három halál is vont én reám tőrt, Ha te még szólnál, nagy szólaló: Irgalmazna a szó. Százszor nagy voltod én megtagadtam, Százszor szent orcád visszasirattam. Nem tudlak, látlak, mégis hiszem: Te vagy az én hitem. Valahol rémlik világnagy orcád, Én szivemen át jutok te hozzád. Oh lásd meg a szívem, téged keres, Légy könyörületes! Szerelmed palástja takarjon lágyan, Fürössz irgalmad szent patakjában; Az ó embert én levetkezem. Az újat: hiszem. OLÁH GÁBOR
