Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)

Dél-Amerika

BETHLEN NAPTÁR 129 VENEZUELA MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZI ÉLET VENEZUELÁBAN Amint arról a “Bethlen Naptár” multévi számában olvashat­tunk, a venezuelai magyar reformátusok és evangélikusok a ma­gyarországi protestantizmus hagyományaihoz hiven, testvéri egyet­értésben összefogva, kis számuk ellenére is biztositották az Evan­géliumból táplálkozó, szervezett gyülekezeti élet kialakulását. Az úttörők tiz esztendővel ezelőtt kezdődő munkája gyümölcsöt ter­mett, mert a gyülekezet 1959 julius 19-én saját templomában adha­tott hálát Istennek egy évtizedes vezetéséért és az első keresztyének “agapé”-jához hasonlatos szeretetvendégség keretében emlékezett meg a megtett ut egyes állomásairól. Ezen a vasárnapon minden venezuelai magyar protestáns megkapta az “Üzenet” cimü gyüle­kezeti lap jubileumi számát, amely az utókor számára is megörö­­kitette az ünnepély egyes mozanatait és méltatta az évforduló jelentőségét. Tiz esztendő nem hosszú idő az északamerikai magyar protestáns egyházak életében, de Délamerikában, ahol egy konti­nensen alig van féltucat magyar protestáns egyházközség, jelentős időszak. Amikor ennek az évfordulónak a megemlítésével kezdtük el idei beszámolónkat bizonyságot tettünk arról, hogy mit tartottunk az elmúlt munkaév legfontosabb eseményének. De ez nem jelenti azt, hogy a gyülekezet vezetői és tagjai nem a vasárnapról-vasár­­napra szóló Ige hirdetését tartanák a legdrágább isteni ajándéknak, amely minden ünnepnapon is felhangzik caracasi templomunkban. Még a lelkész vidéki vagy külföldi utjai sem szüntetik meg ezt a szolgálatot, mert az egyház presbiterei gondoskodnak ilyen vasár­napokon az istentisztelet megtartásáról. A lelkipásztor viszont elviszi az Ige üzenetét azokra a helyekre is, ahol csak néhány magyar család él. így az elmúlt munkaévben havonta voltak istentiszteletek az ország negyedik legnagyobb városában, Valenciában, ritkább időközökben San Felipeben, Barquisimetoban, Turénben, Méridában és San Cristóbalban, valamint Punta Cardonban. Az egyháztagok ökumenikus érdeklődését bizonyltja, hogy tagjai részt szoktak venni az úgynevezett “közös” istentiszteleteken más gyülekezeti tagokkal egyetemben, a társegyházak ünnepélyes alkalmain, valamint a Mennybemenetel Ünnepén esztendőről-esztendőre megrendezett lel­­készi és presbiteri konferencián. A gyülekezethez tartozó asszonyokat a “Lorántffy Zsuzsánna” Nőegylet gyűjti egybe. E női szervezet képezi a gyülekezet segitő karját. Tagjai segitik a betegeket és szegényeket, gondoskodnak jól tanuló növendékek ösztöndijjal való ellátásáról, a szülőhazában vagy a szétszórtságban sinylődők anyagi megsegítéséről. Ennek a fontos munkának a végzését adományok, valamint szeretetvendégségek, teák, valamint az ősz folyamán megrendezett “Magyar Kézimunka

Next

/
Thumbnails
Contents