Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)

Szépirodalom

54 BETHLEN NAPTÁR tikénak taktikája szabja meg, amelynek alapjait Lenin rakta le és amelyet a Szovjet állam négy évtizedes fennállása alatt épitett fel. Ez a politika szinte művészi fokra fejlesztette a hatalom megszer­zésének, megtartásának, sőt továbbépitésének módszereit, olyan helyzetben, amikor a nép óriási többsége a hatalom ellen foglal ál­lást. A szervezetlenül amorf lelki ellenállás leszerelésében a legfon­tosabb rendőri módszerek mellett segítségül veszi a pszihológia, a szociológia és általában minden tudományág itt felhasználható ele­meit, a művészet minden fajtáját, nem szólva a modern technikai civilizáció által nyújtott lehetőségekről. Magyarországon az egyházi élet visszaszoritása az iskolák elvé­telével kezdődött. Csakhamar követte a vallástanitás leszűkítése, majd a missziói élet és szeretetmunka megszüntetése, a meglévő intézmények elvétele. Az egyház kardinális tevékenységéből három lényegileg megszűnt. Az állam további törekvése abból a meggondolásból fakadt, hogy azoknak a nemzedékeknek a gondolkodását nem tudja megváltoz­tatni, amelyet nem ő nevelt. Ezért az ifjúság neveléséből kell kiszo­rítani teljesen az egyházakat, mert ezzel el lehet venni a jövőjüket. Addig azonban szükség van az egyházakra, mert a velük szem­ben való nyílt fellépés, a hirdetett és hallott elvek következetes gyakorlata a magyar nép természete szerint csak ellenkező hatást váltana ki. A nyíltan üldözött egyház szükségképpen mártir-egy­­házzá válik, ez pedig a legnagyobb veszély számukra. Az egyházi élet fennmaradásának, az állam és egyház közötti hivatalos viszony­nak sokkal inkább ez a tényező a mozgatója, mint a felszínre került vagy hozott vezetés “reálpolitikai” felismerése, vagy az “egy szük­séges dolog” megtartására irányuló tevékenysége. A másik tényező, hogy mindaddig, amig a nyugati világ fennáll, és a Szovjet vezetők által hirdetett világkommunizmus ki nem ala­kul, szükség van olyan egyházakra, a kommunizmuson belül is, amelyeknek vezetői a nemzetközi egyházi és béke-fórumokon val­lomást tehetnek a vallásszabadságról, a kommunista államról, mint az egyház barátjáról és jóakaratu partnerről. Az egyházak vezetői kénytelenek ezt tenni, mert pozíciójuk nem az egyháztól, hanem az államtól függ. Felelős helyre került evangéliumi emberek is te­szik ezt, mert tudják, hogy enélkül a “szolgálat” nélkül pozíciójuk­ban nem maradhatnának meg és mindig lenne helyettük rosszabb, aki a szerepet vállalja. Az állam nem elégszik meg azzal, hogy engedelmes egyházi vezetést teremt, hanem igyekszik elérni, hogy olyanok kerüljenek be az egyházi vezetésbe minél számosabban, akik az egyház és ál­lam kapcsolatának kialakításában nem az egyház, hanem az állam oldalán állanak. Ezek beékelődnek olyan szolgálati viszonyba és

Next

/
Thumbnails
Contents