Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR 53 azok jó része is, akik a megbizható elemet alkotják, nem meggyő­ződésből, hanem opportunizmusból, karrierizmusból, a hatalmon lé­vő “uj osztály” anyagi előnyeinek a megszerzése céljából csatlakoz­tak a rendszerhez. A magyar református nép szinte teljes egészében szabad állam­ban szeretne élni, amelyben az egyház is szabad, független s amely­ben a gondolkodásának legmegfelelőbb zsinat-presbiteri formában épithetné fel a maga egyházi életét. A magyar református nép hajlandó lenne önként is uj alapokra fektetni a maga életét, azaz önkéntes elhatározás esetén is nagy többségében hive lenne az államtól való teljes elválasztásnak, anya­gi, szellemi és lelki függetlenségnek, mert bizonyos abban, hogy ez lelki megújulást is jelentene számára, feltéve, ha a vallásszabadság ténylegesen biztosítva lenne és az egyház a kardinális munkáját zavartalanul végezhetné. Az egyház négy lényegi feladata: a. ) Az Ige hirdetése, b. ) A tanitás, c. ) A misszió, d. ) A szeretetmunka. Nem kétséges, hogy az Ige nélkül nincs egyház. Ahol nem az Ige szól, nem az evangéliumot hirdetik, ott az egyház meghal. Az Igének szólni kell alkalmas és alkalmatlan időben, templomban és templomon kívül, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő ne­vében. Ez a legfontosabb, de nem lehet soha vallásszabadságról be­szélni ott, ahol az egyházat erőszakkal megfosztják a tanítói, a misz­­sziói és a diakónusi tevékenységétől. A materializmus és az evangélium összeegyeztethetetlen, tűz és viz. Az Én országom nem e világból való — mondja Jézus. Ebből még nem következik, hogy az egyház sükségképpen ellensége a materialista rendszernek. Személyeiben állást foglalhat és az állás­­foglalás, valamint magatartás széles skáláján állhatnak az egyház tagjai, de az egyház küldetését Krisztustól kapta, annak teljesítése a feladata. Ebben benne van az is, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek, ami az Istené, benne van az is, hogy imád­kozzatok a világi feljebbvalókért, de nincs benne az, hogy vallás­­szabadságot prédikáljunk ott, ahol az nincs, mert ez az igazság meg­hamisítása. Már kifejtettem, hogy a kommunista állam a lelkek feletti tel­jes hatalomra törekszik. Ezért az egyházak életének fokozatos össze­­szoritására, és teljes leszűkítésére tör. Ennek a törekvésnek ütemét a nép ellenállása, az ország belső és külső helyzete és annak a poli-

Next

/
Thumbnails
Contents