Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)

Szépirodalom

52 BETHLEN NAPTÁR radásra ösztönző erejét. Ezért volt képes a magyar reformátusság számarányán jóval felül résztvenni a nemzet kultúrájának kialakí­tásában. II. Múlt nélkül nem érthető meg a jelen. Évezredeket nem lehet évek alatt eltörölni. Őseink hagyományait, gondolkodását, életét magunkban, sejtjeinkben hordozzuk. Nemcsak a gyermek lehet szakasztott olyan, mint apja, anyja, valamelyik nagyszülője és őse, de a nemzet élete, különösen belső élete is a hagyományok szerint formálódik. Amit az ember alkotott, csinált, civilizációját, társadalmi rendjét, anyagi kultúráját, el lehet pusztítani háborúk által, meg lehet változtatni forradalommal vagy evolúcióval, el lehet venni a nyelvét is, de egyetlen nemzetet sem lehet kiforgatni valójából, gondolkodásából, magatartásából, szellemi kultúrájából. Ki lehet ir­tani, fizikailag meg lehet fojtani, de mig lélekezik, addig azt a sorsot hordozza, amit nemzedékek végtelenje kialakított és neki örökségül átadott. A magyar reformátusság jelenlegi helyzete összehasonlíthatat­lanul más a vasfüggöny mögött, a szovjet gyarmati sorban sínylődő államoknál, mint a szabad világban szerteszórt magyaroknál. Az óhazai magyarság jelenlegi életét két tényező határozza meg. Egyik a szovjet gyarmatositó politikája, mely a maga társadalmi és gaz­dasági rendjét erőszakkal rákényszeritette a magyar népre, és arra törekszik, hogy az ország gazdasági és szellemi élete minél tökéle­tesebb hasonmása legyen a szovjet rendszernek. A másik tényező a magyar nép akarata, amely természetszerűleg a maga vágyai és elképzelései szerint igyekszik formálni, kialakitani a maga életét. A Szovjet a kommunizmus társadalmi és gazdasági rendjét ki­­vánja megvalósitani. Azt szeretné, hogy ezt a nemzet ellenkezés nél­kül fogadja el. Nem elégszik meg azonban a társadalmi és gazdasági rendszerváltozással, hanem totális hatalomra tör, azaz az élet egészét kivánja egyedül uralni, amibe éppen úgy beletartozik a gyarmati, gazdasági kizsákmányolás, mint a szellemi élet teljes ellenőrzése és a lelkek feletti totális hatalom. A magyar nép viszont szabadságban és demokráciában szeretne élni. A forradalomban tökéletesen kifejezte és megmutatta az aka­ratát. Nem kivánja vissza a régi rendszert, de nem hajlandó elfo­gadni a kommunizmust. Mindenek fölött maga szeretné formálni, alakítani életét, mégpedig parlamentáris, demokratikus rendszerben. A forradalom azt is nyilvánvalóan megmutatta, hogy a magyar nép elenyészően csekély része hive a jelenlegi rendszernek, de még

Next

/
Thumbnails
Contents