Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
Az Anyaszentegyházról - Közép-Európa
112 BETHLEN NAPTÁR A ROMÁNIAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ A második világháború óta szétdarabolt magyar református egyháztestek közül a Romániába szakadt egyház életéről és működéséről hallottunk a legkevesebbet. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a háború utáni években a román határokat valósággal hermetikusan elzárták és ezzel legördült a vasfüggöny a vasfüggöny mögött. Az egyház vezetői nem vehettek részt sem a Református Világszövetség, sem az ökumenikus mozgalom amsterdami és evanstoni gyűlésén. Nyugati egyházi vezetőket egészen 1956-ig nem engedtek be Erdélybe. Nem csak a nyugati világgal, de még Magyarországgal is megszakadt a közvetlen érintkezés. Mig Csehoszlovákia felé szabadon utazhattak a magyarországi egyházi vezetők, Romániába nem volt szabad bemenniük, hogy a testvér egyházat meglátogassák. A hirszolgálat megakadásának egy másik oka a romániai politikai átalakulás formájában keresendő. A hatalom átvételét nem előzték meg olyan ideológiai viták, mint az Magyarországon történt, hol még a külföldi Írókat és theológusokat is belevonhatták a tárgyalásokba. A Kremlin urai biztosak voltak dolgukban, mikor Romániát a népköztársaságok sorába terelték. Már a puszta földrajzi közelség és a hosszú közös határ is felbátorította őket. Hatalommal és erőszakkal, szinte máról-holnapra hozták meg azokat a reformjaikat, melyek felett Magyarországon legalább is egy ideig még szabad volt vitatkozni. Ezzel a módszerrel sikerült idejében elfagyasztani mindenkiben a szót. Az erdélyi magyarságot az 1944-es “felszabadulás” kettős átokkal sújtotta. A szeptemberben beözönlő orosz csapatok nyomába, kik hamar lerohanták az országot, betörtek a Délerdélyben és az Ókirályságban meghúzódó, vérbosszúra szomjas románok. A rablásnak, gyilkolásnak, erőszakosságnak olyan áradatát zúdították az országra, melyre Erdély történetében is ritka a példa. Jellemző és nem egyedülálló az erdővidéki Szárazajtának esete, hol román martalócok a község piacán, az egész lakosság szemeláttára fejszével fejeztek le székely férfiakat. A szörnyű terrort maguk az oroszok is megsokallták és a románokat 1944 novemberében kiparancsolták Északerdélyből. Sajnos az interregnum nem tartott sokáig. Már 1945 márciusában, tehát jóval a békekötések megtörténte előtt, az oroszok ismét átadták a trianoni Erdélyt Romániának. Mikor a nyugati hatalmak is áldásukat adták e sajnálatos döntésre, elkezdődött Erdély elszánt balkánizálása. A falvak, városok mintha kicserélődtek volna. Mint földrengéskor, megnyíltak a katakombák, kloákák s a “canaille” kiözönlött. Ha újabb földrengés nem jön, alig lesz vége ennek a mindeneket elözönlő szennyes áradatnak. Legtöbbet a délerdélyi magyarok szenvedtek e viharos időkben, kik 1918 óta szakadatlan elnyomatásban élnek. Különösen a déler-
