Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
Az Anyaszentegyházról - Közép-Európa
100 BETHLEN NAPTÁR jelentették a forradalom előszelét, úgy egy “Hitvalló Egyház 1956- ban Magyarországon” cimü és kéziratban terjesztett röpirat foglalta össze a református egyházon belül azt a felfogást, amely az addigi egyházvezetéstől eltérően látta az egyház Isten Igéje szerint való szolgálatának kötelességét. A röpirat többek közt azt hangsúlyozza, hogy a “jelen állami és társadalmi rend — mint mindegyik — magán hordozza a bűn bélyegét”. A hitben engedelmes egyháznak a mindenkori államhatalom felé való prófétai szolgálatából következik, hogy az állampolgárok javát és az igazságot szolgáló cselekedeteire igenléssel mutasson rá, de ugyanakkor mutasson rá a hibákra, mulasztásokra és bűnökre is, mint az állam gyógyulásra szoruló sebeire. A röpirat szerint “mai egyházkormányzatunk a prófétai szolgálatnak csak az első felét tölti be, a másik felét teljesen elhallgatja s ezáltal szolgálatának egyensúlya annyira felborul, hogy a szolgáló egyház kiszolgáló egyházzá vált”. A röpirat vádolja az egyházvezetést, hogy döntéseit a világban használatos megfélemlítő módszerekkel igyekezi érvényesíteni, a gyülekezetek nyílt ellenállása ellenére hatalmi utón erőszakolnak rájuk egyes személyeket, másokat ugyancsak erőszakkal távolítanak el, helyeznek át vagy fosztanak meg állásuktól. De nemcsak adminisztratív rendelkezések diktatórikus keresztülvitelére mutat rá a röpirat, hanem arra is, hogy “egy uj, igen sok esetben kérdéses theológiát... mint a Szentirás egyedül érvényes és aktuális magyarázatát igyekeznek a lelkipásztorokkal elfogadtatni s az ahhoz való viszonyulásuktól teszik függővé szolgálatukat”. A röpirat végeredményben azt a konklúziót vonja le, hogy a fennálló egyházkormányzat döntéseit nem tudja minden esetben mint az egyház döntéseit elfogadni. “Ezért az engedelmességet nem tartjuk feltétlen kötelezőnek, sőt utat nyitunk annak a lehetőségnek is, hogy mai egyházkormányzatunknak való feltétlen engedelmesség sok esetben a Jézus Krisztussal szemben tanúsított engedetlenség is lehet.” Az 1956 októberi nehánynapos szabadság ideje alatt a református egyház számára is megcsillant az Ige és lelkiismeret szabadságának megalkuvásmentes helyreállitása. Érthető, hogy az előző egyházkormányzat vezető tagjainak, köztük Bereczky és Péter püspököknek lemondása volt kívánatos. Az is természetes volt, hogy az egyház élére az 1948-ban politikai nyomás súlya alatt lemondott Ravasz László püspök került vissza. Az 1956-os októberi forradalom református egyházvezetése világosan kijelentette azonban, hogy a forradalom eszméivel azonosítja magát, Magyarország szociális átalakulását helyesli és elősegíti és ellenáll mindenfajta restaurációs kísérletnek; kijelentette azt is, hogy az állammal kötött 1948-as egyezményt tiszteletben kívánja tartani. A forradalomnak szovjet fegyverekkel való leverése után a református egyház élete fokozatosan visszatért a forradalom előtti
