Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Szépirodalom
48 BETHLEN NAPTÁR EGY KERESZTELŐ MARGÓJÁRA . . . Irta: KISS JÓZSEF Fojtott suttogásra lettem figyelmes: — Nézd csak, keresztelő lessz. Valóban az volt. Fiatal nő és férfi egy kisbabával karjukon ültek az első sorban, s várták, hogy rájukkerüljön a sor, s a kis pogányból keresztyén emberpalánta legyen. Ismét az előbbi fojtott hang szólalt meg mellettem: — Soká fog tartani ma az Istentisztelet... Csak később, otthon fogtam fel a szavak jelentőségét és jöttem rá, hogy ez a hang milyen természetesnek vette, hogy egy apró lélek felveszi a Keresztséget, s az egészben azt látja, hogy 4-5 perccel tovább tart az Istentisztelet. Engedd meg Keresztyén Testvérem, hogy Neked, aki oly félvállról kezelted ezt a számunkra oly fontos Keresztséget, Neked, s valemennyi régebben kinnélő, Magyarországról idemenekült társunknak elmondjak egy történetet, mely nem is olyan régen, 1956 márciusának elején történt meg Budapesten .. . N. Pál gépkocsivezető felgyürte kopott, átmenetikabátnak kinevezett ballonja nyakát, s igyekezett minél kisebbre összehuzódni, hogy a nyirkos eső, melyet az északi szél ver des, hogy szinte szúrja az ember bőrét, minél kisebb felületre találjon. Sietve jelentkezett be telefonon a központnak, s szinte szaladva indult vissza taxijához, mely bár hideg, de legalább nem éri az eső. Este kilencórakor vette át a taxit, s váltotta le társát, ki panaszkodott, hogy szinte semmi forgalmat nem csinált, s a “hidegvizrevalót” sem kereste meg. Elgémberedett újakkal halászta elő zsebéből az apjától örökölt zsebóráját, s erőlködve igyekezett megnézni, hány óra. Fél tiz, állapította, meg, s keserves nyögéssel tette vissza. A gyomra (keservesen) korgott, de semmi étvágya nem volt a hazulrólhozott zsiroskenyérhez. Soká lesz reggel 6. A sötétből hirtelen egy feléközeledő férfi alakja bontakozott ki. Megörült, hogy végre utasa lesz, talán hosszú ut, s kicsit átmelegszik a jéghideg kocsi. Valóban, a férfi szinte bedobta magát a mellettelévő ülésre, úgy, hogy az öreg, kiszolgált Renault taxi szinte nyekkent bele. — Margit körúton a Széli Kálmán tér felé, — mondotta. Már ebben is volt valami furcsa, hogy nem Mártírok útját és nem Moszkva teret mondott, hanem a régi neveket. Szótlanul indultak el. A férfi ismét megszólalt: — A Tégla utca sarkon álljon meg. N. Pál alig palástolt méreggel szólt: — Majd szóljon, hogy melyik oldalon. — Meglátja, utasokat veszünk fel.
