Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Szépirodalom
42 BETHLEN NAPTÁR günket megtartja” . . . már a szemével intett az asszonysor felé, hogy te következel. Felment vasárnap délután hivatalosan is a házhoz és bejelentette: “Úgy hozta a sors, hogy kendteken a sor, táplálják a gyülekezetei, süssék meg az urvacsorai kenyeret.” Valamelyik elődjétől hallotta ezt a mondást, valaha vers lehetett, de már nála prózává zsugorodott. Szombaton kenyérsütés volt a soros házban, nagy ünnepekkor kalácsot is sütöttek, az urvacsoraosztás előtt. Az urvacsorai kenyeret rendszerint külön sütötték. Öt vagy hat kenyér helyett egy kenyér sült magában a kemencében. Rendszerint fiatalasszonyok sütötték, mindenik szép nagyot, dombos kenyeret akart sütni. De a legtöbbször laposra sikerült az urvacsorai kenyér. Volt nagy szégyenkezés, sopánkodás, magyarázkodás. A bánatot először az egyházfi hallotta meg, aki kész volt a vigasztalással: “nem baj, a többiek is ilyen kenyeret sütöttek.” Az egyházfi elővette a fehér kenyérkendőjét és valami csodaképen akármilyen nagy is volt a kenyér, a négy sarkát úgy össze tudta huzni, hogy még mindig akadt annyi hely a csombók alatt, hogy középső ujját aládugta. Az egyházfi olyan ünnepélyes mozdulattal vitte végig a kenyeret a falun, mintha a jeruzsálemi templomba vitte volna étel áldozatra. Szent kenyeret vitt az Ur asztalára. Mielőtt az egyházfi elérkezett volna a lelkészhez, a kény eretsütő fiatalasszonyka már ott volt. A kert alján szaladt át. Egy szuszra megállás nélkül édes gömöri beszéddel fújta el: “jóreggelt kivánok, kedves tiszteletes uram, majd kisül a szemem, mert a kenyeret jól megkelesztettem, jól kidagasztottam, tiszta gyurnivaló lisztből készítettem, és mégis ilyen lapos lett, majd meg halok a szégyentől.” A lelkipásztor nem egy ilyen mentegetőzést hallott, és szeliden nyugtatta a bánkódó fiatalasszonyt: “Nem baj kedves, talán sok is benne a gyurnivaló liszt. Nincs hiba, mert felvágjuk igy is.” A tiszteletes ur megmosta a kezét és a kenyér vágásához kezdett. Nézi, kerekre vágja-e. Nem lehet, mert nagyon lapos. Négyszögre vágja. Egy kezdőnyit levág az egyik oldalon és ugyanigy levágja a másik három oldalt is. A négyszögre vágott kenyérnek héjját levágja, azután ujjnyi vastagságú lapokat vág a kenyérből, még nem éri a kemény alsó héjját. A levágott kenyér lapokat ujjnyi szélességben keresztülszeleteli, de úgy hogy ne essenek széjjel. A kés segitségével reáteszi az óntányérra, amely olyan idős, mint maga az eklézsia. A kenyeret leboritja egy ezüst tányérral, erről osztja ki majd a templomban a kenyeret. Mosolyog a hófehér kenyér az ón és az ezüsttányér között, s elindul az egyházfi fehér kényérkedőj ében az Ur asztalára, hogy szent kenyér legyen. A fiatalasszony áhitatos csendben figyeli a lelkipásztort amig elkésziti a kenyeret és elteszi a kenyérvágó kést; valamelyik alispánságig jutott ős nemesi kardjából készült. A kenyérvágódeszkát is letörli, a morzsát gondosan egy tiszta tányérra önti és szeliden odaszól a csendben ülő fiatalasszonyhoz.
